Kistelek

Felfestve az új zebra Kisteleken

A főutcák megújításával egyidőben építteti a Csillag és a Munkácsy utca kereszteződésénél lévő, régóta várt gyalogátkelőhelyet az önkormányzat.


Régi igény volt Kisteleken a Petőfi utcán, a Csillag és a Munkácsy utca kereszteződésében egy gyalogos átkelőhely kialakítása. Az önkormányzat a négy főutca felújításával kapcsolatos pályázatban is szerette volna a biztonságos közlekedést szolgáló létesítmény kialakítását, de a pályázati feltételek nem tették ezt lehetővé.

A köznyelven csak zebraként emlegetett objektumot ezért az önkormányzat – a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-vel egyeztetve – saját költségén megterveztette, majd az építési engedély megérkeztét követően szintén saját költségből meg is építteti. A zebra megközelítését lehetővé tévő járdaszakaszok már 2020-ban elkészültek mindkét oldalon, s most a gyalogos átkelőhely felfestése is megtörtént.

A KRESZ táblák kihelyezése van még hátra, ez után kaphatja meg az új gyalogátkelőhely a használatba vételi engedélyt.

Forrás, fotó: kistelekjaras.hu



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Feltekerték a hangulatot a kisteleki pumpapályán

cs3-szerkeszto

Bárkányi Bence barátja kezdeményezhette a brit királyi udvarban található magyar lovak hazahozatalát

cs3-szerkeszto

Milliárdos fejlesztéseket köszönhetünk a Csongrád-Csanád Vármegyei Önkormányzatnak

cs3-szerkeszto

Több mint négyszáz kutyatartó vett részt a kisteleki ebösszeírásban

cs3-szerkeszto

Aludj el szépen, kis Bencus – olvasói mese a képviselőről, aki minden létező forrást elbukott

cs3-szerkeszto

Újabb csúfos kudarc: a saját programjukból sem tudott forrásokat kilobbizni Bárkányi Bence

cs3-szerkeszto

Szüreti mulatság Kisteleken: vacsora, élőzene és 400 ezer forintos tombola fődíj várja a vendégeket

cs3-szerkeszto

Birtokba vették a fiatalok a kisteleki pumpapályát + FOTÓK + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Halálos ittas baleset Kistelek közelében: vádat emeltek a sofőr ellen

cs3-szerkeszto