Belföld

33 milliárd forint támogatás érkezett a szarvasmarha- és juhtartókhoz

Mature worker of farm putting livestock feed for cows by paddocks with cattle

Lényegében befejeződött a tejelő tehenek, az anyajuhok és a hízott húsmarha bikák után a tavalyi évben benyújtott termeléshez kötött támogatások kifizetése, ennek eredményeképpen 33 milliárd forint segíti a gazdálkodókat – tájékoztatott az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára a tárca hétfői közleménye szerint.

    Feldman Zsolt elmondta, hogy a korábban kifizetett előlegekkel együtt 3303 tejhasznú tehéntartó számára 23,8 milliárd forintot, 6727 juhtartó számára 7,6 milliárd forintot, míg 5630 húsmarhatartó számára hízott bikáik után 1,6 milliárd forintot utalt az Államkincstár. Mint fogalmazott, a magyar állattartás támogatása nem csak a mezőgazdasági termelés, a foglalkoztatás és a magyar külgazdasági eredmények erősítése miatt fontos, de számos környezeti és élelmiszer-önellátási szempontból is jelentős haszna van – írták.
    Az európai uniós és a nemzeti forrásból finanszírozott különböző agrártámogatásoknak jelentős szerepe van abban, hogy 2010 óta több mint 16 százalékkal nőtt a tejtermelés, a fogyasztói tej 2020. évi importja pedig már csupán harmada a 10 évvel korábban mért mennyiségnek.
    Környezeti szempontból óriási érték, hogy a jelentős részben támogatások segítségével működő juhtartás karbantartja a környezetet, megóvja a tájat és hozzájárul a biodiverzitás védelméhez. Magyarországon sok területen a gyepek megőrzésében a kiskérődzők legeltetésének nincs is alternatívája. Mindemellett kulcsfontosságú mezőgazdasági exportáru a bárány, ahogyan a húsmarha is, amelynek állománya örvendetesen bővült az elmúlt években – mondta az államtitkár a közlemény szerint.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

XIV. Leó: Jézus születése a remény szavát, a talpraállás erejét, a jóságot képviseli

cs3-szerkeszto

Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást!

cs3-szerkeszto

Így már érthető a Tisza adóemelési terve: „Laci bácsi az első tiszás!”

cs3-szerkeszto

Kapu Tibort választotta a közmédia az Év Emberének 2025-ben

cs3-szerkeszto

Idén is előrehozottan, karácsony előtt érkeznek a családtámogatási ellátások

cs3-szerkeszto

Tuzson Bence a Cs3.hu-nak: A gyerekeink, az unokáink nem mehetnek háborúba! + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Jónak lenni jó! – Orbán Viktor: a DPK-s termékekből eddig 50 millió forint gyűlt össze

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: pedofil bűncselekmények miatt 2010 előtt 80 ember volt börtönben, ma több mint 700

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: ha nincs Fidesz, nincs parti

cs3-szerkeszto