Belföld

Ma van Nagypéntek, ma Jézus kereszthalálára emlékezünk

Silhouette of catholic cross and sunrise

Nagypéntek az egyházi év legcsendesebb napja, amikor Jézus elítélésére, megkínzására, halálára és temetésére emlékeznek a keresztények – olvasható a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) MTI-hez eljuttatott közleményében.

    Nagypénteken nem mutatnak be szentmisét, mert “maga az örök főpap, Krisztus az áldozat a kereszt oltárán” – fogalmaztak.
    Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek az esztergomi bazilikában emlékezik meg Jézus szenvedéséről. Az este hatkor kezdődő, hívek nélküli szertartást élőben közvetíti az esztergomi városi televízió (RTVE), a főegyházmegyei Facebook-oldal és a Magyar Katolikus Rádió.
     A nagypénteki szertartás három fő részből áll: az igeliturgiából, a kereszt előtti hódolatból, valamint a szentáldozás szertartásából.
    A szertartás kezdetén a pap a vértanúságra utaló, piros színű miseruhában, némán vonul az oltárhoz, majd leborul előtte. Földre borulása “az önmagát kiüresítő, az emberrel, a földdel azonosuló Krisztust jeleníti meg”.
    Az ige liturgiájában felolvassák vagy eléneklik a passiót, Jézus szenvedéstörténetét.
    A szentbeszéd és a hívek könyörgése után következik a kereszt előtti hódolat. Hagyományosan a hívek megcsókolják a feszületet és térdet hajtanak előtte, idén azonban ez elmarad.
    A szertartás a miatyánk és az Isten báránya elmondása után az áldozással fejeződik be.
    A szertartás után helyi szokásoknak megfelelően elhangzik a lamentáció, Jeremiás siralmainak a felolvasása.
    Nagypénteken az esti szertartást megelőzi a délutáni keresztútjárás. “A keresztút segít megértenünk a történelem drámáját” és biztosítja a hívőket arról, hogy nem a halálé az utolsó szó, hogy nagypénteket követi a feltámadás, a jó, a szeretet győzedelmeskedik a gonosz, a gyűlölet felett – írták.
    Ezen a napon a katolikus egyház szigorú böjtöt kér a hívektől, a 18 és 60 év közöttiek legfeljebb háromszor étkezhetnek és egyszer lakhatnak jól, valamint 14 éves kortól a húsételek fogyasztásától is tartózkodniuk kell. A hívek ezzel fejezik ki szeretetüket Jézus
iránt – tették hozzá.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Megszavazta a Tisza: Eltörlik az LMBT-propaganda iskolai tilalmát

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: Újkommunista, radikális baloldali gazdasági kormányzás van ma Magyarországon + videó

cs3-szerkeszto

A Tisza-kormány minisztere szerint a csongrádi és szentesi gimnáziumban is csak a „leszelektálódott elit” tanul + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Stefan Streit: Visszalép őseim szeretett hazája 50 évet

cs3-szerkeszto

Fél évvel a választás után fontos kérdéseket vet fel Orbán Viktor

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor megszólalt az aranykonvojügyről: „Ez szégyen!”

cs3-szerkeszto

Gyanúsított lett Magyar Péter a telefonlopási ügyében, vallomást is tett

cs3-szerkeszto

Ismét emelkedett a benzin ára

cs3-szerkeszto

Kemény üzenetet kapott Magyar Péter: a Fidesz szerint a Tisza falnak vezette a gazdaságot, most adót emelne – ez magyar munkahelyekbe fog kerülni

cs3-szerkeszto