Belföld

A Volánbusz felfüggeszti az első ajtós felszállást

Bus Coach Driver in a Mask Preparing For the Road

A járványügyi helyzetre tekintettel, az utasok és az autóbuszvezetők védelmében a Volánbusz március 29-től valamennyi járatán felfüggeszti az első ajtós felszállást, a járművezetőket pedig kordonnal határolja el az utastértől – közölte a társaság csütörtökön.

    A kontaktus minimalizálásáért az országos, az elővárosi és a regionális forgalomban, illetve azokon a településeken, ahol a társaság látja el a helyi közlekedési szolgáltatást, a helyi járatokon hétfőtől egységesen felfüggesztik az első ajtós felszállást – olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben.
    Mint írták, a kordonozást követően továbbra is elérhető értékesítő csatornákon – pénztárak, jegykiadó automaták, “közlekedési mobiljegy” alkalmazás és társalkalmazásai -, illetve a partnereknél a korábban megszokottak szerint lehet jegyet vagy bérletet vásárolni.
    Újdonságként a MÁV-Start pénztáraiban – országszerte csaknem 300 helyszínen – március 29-től első lépésben a helyközi április havi bérleteket lehet megvásárolni.
    A Volánbusz közölte azt is, hogy a védekezés kezdete óta több mint 216 ezer liter felületfertőtlenítőszert használtak fel a tisztítási feladatok elvégzéséhez.
    Kézfertőtlenítőből, fertőtlenítő hatású folyékony szappanból csaknem 68 ezer litert biztosított, a szájmaszkok különböző típusaiból már 690 ezernél is többet osztott ki munkatársainak a társaság.
    Az állomásokon országszerte 700 érintésmentes kézfertőtlenítő-adagoló szolgálja az utasok és a munkavállalók biztonságát, valamint már 125 ózongenerátor gondoskodik a teljes autóbusz-állomány, az utasforgalmi helyiségek és a telephelyek fertőtlenítéséről – olvasható a közleményben.

MTI

A kiemelt kép illusztráció/Envato Elements



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Riasztó üzenet a falvaknak: a kampányígéretek után egészen más jövőkép rajzolódik ki – kísért az SZDSZ falupolitikája

cs3-szerkeszto

Stefan Streit: a “mindenhez is értő” főnök a sportokba is bele pancsol

cs3-szerkeszto

Kezdődik: Magyarországon építenek üzemanyagtárolót Ukrajna számára

cs3-szerkeszto

Vasárnapra tüntetést, október 23-ra pedig Békemenetet hirdettek a Terror Háza elé

cs3-szerkeszto

Czirbus Gábor: a kampányígéretek helyett megszorítások és leállított vidéki beruházások jöttek + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Vészjelzést adott ki a fuvarozói egyesület: azonnali gazdasági intézkedéseket sürgetnek

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: A Tisza cserbenhagyta az autósokat, a fuvarozókat és a gazdákat is

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: Vége az újkommunistákkal szembeni türelmi időnek. Felvesszük a kesztyűt és harcolunk!

cs3-szerkeszto

Dornfeld László: Tényleg a bizarr lovasbotrányairól ismert tiszás miniszteri biztos, Dombovári Márk áll a brit királyi családot is érintő diplomáciai perpatvar mögött

cs3-szerkeszto