Térség

Csongrád-Csanád megyében is szombaton kezdődik a tavaszi rókavakcinázás

Fox

Szombaton, március 27-én kezdődik a tavaszi rókavakcinázás, ezért az ország déli és keleti részén ebzárlat, és legeltetési tilalom lép életbe – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az MTI-vel pénteken.

     A program Bács-Kiskun, Baranya, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére terjed ki. Április 10-ig összesen több mint 27 ezer négyzetméterre szórják le repülőről a vakcinatartalmú csalétkeket.
    Az egyes területekre vonatkozó ebzárlat és legeltetési tilalom pontos időpontjáról a járási  állategészségügyi hivatalok, és az önkormányzatok tájékoztatnak, a kirándulókat külterületi plakátokon figyelmeztetik majd.
    A közlemény szerint a vörös rókák a fő terjesztői a veszettségnek, amely a vadon élő és a házi emlősökre, valamint az emberre egyaránt veszélyes. Magyarországon körülbelül 75 ezer róka él, de az állomány háromnegyedét az eddigi vizsgálatok szerint sikerül elérni a vakcinázással. A vadon élő rókaállományban folytatott vakcinázási program költségeihez az Európai Unió 75 százalékos társfinanszírozást biztosít Magyarország részére.
    Ember már csaknem 25 éve nem kapta el a veszettséget, és a jelenlétét is csak 2017-ben észlelték utoljára belföldön. A vakcinázás ennek ellenére indokolt, hiszen Romániában idén február elején már felbukkant a veszettség, ráadásul a magyar határhoz közel – olvasható a közleményben.

MTI

A kiemelt kép illusztráció/Envato elements



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

A nagy avardilemma: elégessük vagy komposztáljuk?

cs3_szerk2

A vármegye harmadik legtöbb embert foglalkoztató cége a szentesi Hungarit Zrt. volt tavaly

cs3_szerk2

Szabó István: Elég ebből a háborús őrületből! + VIDEÓ!

cs3_szerk2

Rossi: büszke vagyok, de az utolsó két meccs dönt

cs3_szerk2

Elindult a vármegyei munkaműhely – fókuszban a mezőgazdasági tüzek megelőzése

cs3_szerk2

Elhunyt a Délmagyar korábbi munkatársa, Suki Zoltán

cs3_szerk2

Szabó István: Hőseink példaként állnak előttünk, hogy minden erőnkkel álljunk ki Magyarországért!

cs3_szerk2

A Szentesi Katasztrófavédelmi Kirendeltség irányításával zajlott le a Csongrád-Csanád vármegyei katasztrófavédelmi gyakorlat

cs3_szerk2

Szabó István: az idősekben rejlő fiatalos lendületre minden településnek szüksége van! + VIDEÓ!

cs3_szerk2