Belföld

Hétfőtől lehet pályázni az elektromoskerékpár-vásárlás támogatására

Man is driving his new electro scooter

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a környezetkímélő közlekedés és az elektromobilitás ösztönzése jegyében összesen 1 milliárd forint támogatást biztosít elektromos rásegítésű kerékpárok megvásárlásához – közölte a minisztérium az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében. Az első pályázati időszak november 23-án kezdődik és november 27-én ér véget.

    Ezt követően havi rendszerességgel lehet majd pályázatokat benyújtani 2021. október 29-ig, vagy a keret kimerüléséig.
    Az ITM tájékoztatása szerint a kiírásban magánszemélyek juthatnak hozzá kedvezményesen elektromos rásegítésű kerékpárokhoz, elsősorban munkába járásuk megkönnyítése érdekében. A pályázat benyújtásához ennek megfelelően munkaviszonyt vagy jövedelmet igazoló dokumentumot kell csatolni.
    A támogatás a jármű értékének legfeljebb felére biztosítható, pedálszenzoros kerékpárok esetében 90 ezer, nyomatékszenzoros kerékpároknál 150 ezer forintig. A nyomatékszenzoros járművek árkorlátja 900 ezer forint, a pedálszenzorosoké 400 ezer forint, ezen felül további műszaki, környezetvédelmi követelményeknek is eleget kell tenniük – ismertették.
    A közleményben Kaderják Péter energia- és klímapolitikáért felelős államtitkár kifejtette: az elektromos rásegítésű kerékpárok beszerzésének támogatásával csökkenhet a kevésbé környezetkímélő közúti autóforgalom, tisztább és jobb minőségű lehet a levegő a településeken.
    Hozzátette, a pályázatnak köszönhetően, a támogatott járművek számától és munkába járás során történő használat függvényében legalább évi 1600, de akár 2700 tonna üvegházhatásúgáz-kibocsátás takarítható meg, amely megfelel 275, de akár 465 háztartás évi üvegházhatású-gáz kibocsátásának. Az egészségkárosító hatás mérséklésével és a belterületi szakaszok kisebb terhelésével javul az életminőség a városokban – jegyezte meg.
    A Klíma- és Természetvédelmi Akcióterv megvalósításának fontos eleme a legnagyobb szennyezők közé tartozó közúti közlekedés zöldítése is. A kormányzati lépések a gazdaság újraindítását, új fejlődési pályára állítását, fenntartható növekedését is szolgálják – közölte a pályázat kapcsán Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő. Hozzátette, az új támogatási program tovább gyorsítja a környezetkímélő járművek magyarországi elterjedését, amelynek üteme már eddig is az európai élmezőnybe tartozott.
    Az adminisztráció egyszerűsítése és gyorsítása céljából a pályázati dokumentumok a korábbi kiírásokkal azonos módon, kizárólag elektronikus úton, a pályázati portálon keresztül nyújthatók be – hívta fel a figyelmet az ITM.
    Hozzátették: az egyes pályázatbenyújtási szakaszok lezárultát követően a lebonyolító IFKA Közhasznú Nonprofit Kft. húsz munkanapon belül dönt a pályázat támogathatóságáról. Ezután újabb 10 munkanapon belül, a pályázati portálon keresztül adják ki a vásárláshoz szükséges támogatási okiratot a nyertes pályázónak.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Kutatás: elsöprő támogatottsága van Orbán Viktor békemissziójának, még az ellenzéki választók egy része is egyetért

Szabó Viktor

Nagy István: segítsünk a magyar termelőkön, és válasszuk a hazai dinnyét!

Szabó Viktor

Ti láttatok már világító felhőket? 

Szabó Viktor

A Balatonba fulladt egy fiatal férfi 

Szabó Viktor

Orbán Viktor Donald Trumppal tárgyalt a béke lehetőségeiről

Szabó Viktor

Ennél jobb hír nem kell mára: jó pálinkaszezont ígér az idei gyümölcstermés

Szabó Viktor

Melegben végzett munka esetén védőitalt kell biztosítani

Szabó Viktor

Nagy Márton: minden várakozást felülmúlt az infláció júniusi mérséklődése

Szabó Viktor

Lejár a határidő a plakátok eltávolítására

Szabó Viktor