Külföld

Trump bejelentette győzelmét

Behozhatatlan az amerikai elnök előnye Trump szerint -írta a mandiner.hu

Donald Trump magyar idő szerint reggel 8 után bejelentette a Fox News élő adásában, hogy győzött a választásokon. Donald Trump szerint az összes olyan nagy billegő államban behozhatatlan előnyre tett szert, ahol kérdések voltak. Meglepetésre megnyerte Michigan államot. Bejelentette győzelmét Floridában, Texasban, Ohióban, Észak-Karolinában, Georgiában, Pennsylvaniában, és valószínűsítette győzelmét Arizonában is, bár kijelentette „nagyon jó lenne megnyerni, de nincs is rá szükség már”.

Hatalmas győzelemnek nevezte a mostanit, egyúttal hatalmas szégyennek azt, hogy a demokraták végig megkérdőjelezték a választás tisztaságát, a választókat pedig semmibe vették. „Ezt nem fogjuk hagyni!” – mondta. „Készüljünk az ünneplésre, egy nagyszerű dolgot fogunk megünnepelni most!” – tette hozzá.

Jelezte, hogy a demokraták jó eséllyel nem fognak belenyugodni az eredménybe, így „állok elébe a bírósági eljárásoknak. Nem megmondtam? Ugye megmondtam!” – jelezte Donald Trump aggályát azt illetően, hogy a Demokrata Párt meg fogja kérdőjelezni a választási eredményeket. Az elnök utalt a Legfelsőbb Bíróság esetleges jövőbeli szerepére is. 



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Orbán Viktor: a Patrióták az erős és szuverén nemzetek Európáját építik

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor Brüsszelben: Európában folytatódik a patrióta pártok előretörése

cs3-szerkeszto

“Hadd áramoljon a kőolaj!” – Megszületett a megállapodás Iránnal a békéről

cs3-szerkeszto

Életbe lépett a migrációs paktum – komoly terhek várhatnak Magyarországra

cs3-szerkeszto

Bulgária bajban: kiderült, trükkök százai kellettek az euró bevezetéséhez

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: a kormány egyetlen lépést se tegyen a háborúpárti Európa irányába!

cs3-szerkeszto

Vonattal, lóháton és gyalogosan is mennek a zarándokok Csíksomlyóra, medvehajtást is tartottak a helyszínen

cs3-szerkeszto

Június végétől indulnak Retró Istria Expresszek az Adriára

cs3-szerkeszto

Az uniós intézmények vezetői üdvözölték a Mercosur kereskedelmi megállapodás ideiglenes hatályba belépését

cs3-szerkeszto