Belföld

2,5 milliárd forint támogatás nyílik mezőgazdasági kisüzemeknek

Az Agrárminisztérium (AM) elkötelezett a mezőgazdasági kistermelők tevékenységének támogatása, lehetőségeik bővítése iránt, ezért az adottságaik és ambícióik alapján fejlődőképes, kisméretű mezőgazdasági termelők jövedelemszerzését és gazdasági több lábon állását elősegítendő, továbbá a koronavírus gazdasági hatásainak enyhítése érdekében a Vidékfejlesztési programban megjelent a mezőgazdasági kisüzemek támogatására 2,5 milliárd forint keretösszeggel kiírt pályázati felhívás – közölte a szaktárca szerdán az MTI-vel.

Az AM ismertette, hogy a támogatási kérelmet őstermelők, mikrovállalkozásnak és mezőgazdasági termelőnek minősülő egyéni vállalkozók vagy szociális szövetkezetek nyújthatnak be. A pályázat benyújtásának alapfeltétele annak igazolása, hogy a pályázó a támogatási kérelem benyújtását megelőző teljes lezárt üzleti évben legalább 3000 euró STÉ (Standard Termelési Érték), de legfeljebb 6000 euró STÉ értékű termelési potenciállal (üzemmérettel) kizárólagosan rendelkezett, vagy ezzel megegyező nettó árbevételt ért el mezőgazdasági termelésből vagy mezőgazdasági termelésből és termékfeldolgozásból.

A támogatást igénylőnek az üzleti tervében vállalnia kell, hogy legkésőbb a Támogatói Okirat hatálybalépésétől számított 4. év végére a mezőgazdasági termelő tevékenységből származó üzemmérete meghaladja a 6000 euró STÉ üzemnagyságot, vagy a mezőgazdasági termelésből és feldolgozási tevékenységből származó értékesítés nettó árbevétele meghaladja a 6000 eurót – tették hozzá.

Közölték: az igényelhető átalánytámogatás összege 15 ezer eurónak megfelelő forintösszeg, amely 5 évre szól, és két részletben folyósítják úgy, hogy a támogatási összeg 75 százalékát az elnyert támogatásról kiállított támogatói okirat megküldésével egyidejűleg fizetik ki a pályázónak. A támogatási összeg fennmaradó 25 százalékát a támogatási időszak végén, az üzleti tervben vállalt kötelezettségek teljesítésekor folyósítható. A nyertes pályázónak a pályázattal elnyert támogatási összeget gazdaságának fejlesztésére kell fordítania úgy, hogy ezáltal az üzleti tervben tett vállalásának, az üzemméret növelésével maradéktalanul eleget tehessen.

A támogatási kérelmek benyújtására 2020. november 6-tól szakaszosan, előreláthatólag 2021. december 17-ig vagy a rendelkezésre álló 2,5 milliárd forintos forrás kimerüléséig van lehetőség. A benyújtásra nyitva álló első szakasz 2020. november 20-ig tart. Támogatási kérelmet kizárólag az ügyfél-azonosítóval rendelkező támogatást igénylő nyújthat be, a Magyar Államkincstár https://www.mvh.allamkincstar.gov.hu elektronikus felületén.

A részleteket tartalmazó pályázati felhívás és annak mellékletei a www.palyazat.gov.hu oldalon érhetők el – írta az AM.

Forrás: MTI, Kiemelt kép: portfolio.hu



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Egész héten meleg, napos idő várható

cs3-szerkeszto

Teljesen kiborultak az emberek Baka András jelölésétől, szerintük Magyar Péter átverte őket

cs3-szerkeszto

Bod Péter Ákos: Itt az idő a rezsicsökkentés kivezetésére

cs3-szerkeszto

Kiszámolták, hogy eddig hány milliárd forintot égetett el Magyarország a Paksi Atomerőmű leállása miatt: erre biztosan nem lesz büszke Kapitány István

cs3-szerkeszto

Amiről Magyar Péter hallgat: Sokszorosan drágábban jön az áram?

cs3-szerkeszto

Olvasónk: Megvetetik velünk a “nyugat” áramát, vagy egyáltalán NEM LESZ ÁRAM

cs3-szerkeszto

Soha nem volt még ilyen alacsony a gáztározók feltöltöttsége a nyári hónapokban – Magyarországon is baj lehet

cs3-szerkeszto

629 településen van vízkorlátozás

cs3-szerkeszto

Elkezdődött Magyarország kiárusítása: eladták az első erőművet

cs3-szerkeszto