Sport

BL-győztes a Bayern München

A Bayern München labdarúgócsapata a PSG-ben nevelkedő Kingsley Coman góljával 1–0-ra győzött a PSG ellen a lisszaboni BL-döntőben, így története során hatodik alkalommal nyerte meg a legrangosabb európai kupasorozatot.

BAJNOKOK LIGÁJA, 2019–2020
DÖNTŐ

Paris Saint-Germain–Bayern München 0–1 (Coman 59.)
Lisszabon,
Estádio da Luz. Vezette: Orsato (olasz)

Augusztusban még sosem rendeztek Bajnokok Ligája-döntőt, pláne nem nézők nélkül, sosem fordult még elő, hogy a két szembenálló csapatnál legyen magyar érdekeltség (Lőw Zsolt a PSG másodedzője), de arra sem nagyon tudunk példát mondani, hogy az egyik résztvevő úgy érkezzen a fináléra, hogy a megelőző 21 mérkőzését (ebből 20 volt tétmeccs) kivétel nélkül megnyerte…

A vírushelyzet miatt a nyár végén folytatódó BL-ben az augusztusi három találkozója mindegyikén legkésőbb már a 18. percben gólt tudott szerezni a fináléra félelmetes mérleggel érkező Bayern. A PSG elleni lisszaboni döntő első perceiben is a München támadott többet, két lövéssel is próbálkoztak a bajorok, de egyik sem találta el a kaput (Joshua Kimmich szabadrúgását kifejelték a párizsiak, Thiago Álcantara mellé lőtt). Az első igazán nagy helyzetet azonban a párizsiak hagyták ki, Neymar helyzeténél kétszer is védenie kellett Manuel Neuernek.

A kimaradt párizsi helyzetre pedig az első lengyel BL-döntős gólra pályázó, a 2019–2020-as kiírás góllövőlistáját élen záró Robert Lewandowski kapufával válaszolt (mivel a folytatásban sem talált be, maradt 15 gólos). A szünet előtt mindkét gárdának voltak még nagy lehetőségei, melyek kimaradtak. Párizsi oldalon Ángel Di María lőtt fölé, Kylian Mbappé pedig ziccerben feladta a labdát Neuernek, a Bayernnél viszont Lewandowski fejelhetett, ám Keylor Navas hárított. A szünet előtt nem sokkal a németek 11-est reklamáltak az olasz játékvezetőnél, Daniele Orsatónál, aki nem látta szabálytalannak a párizsi Thilo Kehrert a tizenhatoson belül eleső Kingsley Comannal szemben.

Coman a második félidőben góllal „büntetett”: Kimmich jobbról ívelt a hosszún érkező francia szélső fejére, aki hét méterről nem hibázott (1–0 a Bayernnek). A PSG-ben nevelkedett szélső számára az elmúlt évek sorozatos sérülései után alighanem kárpótlást jelent ez a finálé; Coman az augusztusi három BL-meccsen nem is volt kezdő (Ivan Perisic játszott a posztján), tehát már az is kisebb meglepetést jelentett, hogy ezúttal neki szavazott bizalmat a szakmai stáb. 

A Bayern ugyanis Coman gólja után már nem engedte ki a kezéből a győzelmet. A PSG-nek ugyan megvolt a lehetősége az egyenlítésre, Marquinhos például az öt és feles vonaláról lőhetett, de a végig nagyon magabiztos Neuer lábbal védett. Az utolsó percekben pedig Eric Maxim Choupo-Moting négy méterre a kaputól nem tudott beleérni Neymar középre lőtt labdájába.

A Bayern jobban sáfárkodott a helyzeteivel, így megérdemelten nyerte meg a finálét. Ha pedig a bajorok 2020-as nagy menetelését vesszük figyelembe, azt, hogy a német bajnokság és a Német Kupa mellett az idény nyári folytatása során a BL-ben is ellenállhatatlanul futballoztak – a Chelsea-nek négy, a Barcának nyolc, a Lyonnak három gólt lőttek –, akkor elmondhatjuk, a szezon közben edzőt is cserélő német együttes (Niko Kovacot váltotta Hans-Dieter Flick) a klub történetének hatodik BEK/BL-trófeájával megkoronázta idei teljesítményét.

A Bayern egyedüli klubként úgy diadalmaskodott a BL-ben, hogy az összes mérkőzésén felülkerekedett az adott kiírásban, Flick pedig az egyedüli olyan szakvezető, aki nyolcból nyolc BL-meccset nyert edzői pályafutása során, és ráadásul BL-győztes is.     

nemzetisport.hu



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Magabiztos győzelem Koszovó ellen

Szabó Viktor

Meccsnap: Szoboszlaiék történelmi mérkőzéssel folytathatják pazar sorozatukat

Szabó Viktor

A Szentes egy góllal győzött a Pécs ellen

Szabó Viktor

Győzelemmel folytatódott a veretlenségi sorozat

Szabó Viktor

Péntek este mindenkinek a stadionban vagy a TV előtt a helye! Hajrá, magyarok!

Szabó Viktor

Szentesi versenyzőnek is szurkolhatunk az egyiptomi Parafekvenyomó Világkupán

Szabó Viktor

Parádés hazai győzelmet aratott a Metalcom Szentes

Szabó Viktor

70 évesen is a világ legjobbjai között úszott a csongrádi Tari László

Szabó Viktor

Első helyet szereztek és továbbjutottak a szentesi Zsoldos női focistái

Szabó Viktor