Kistelek

Idén is megszentelték a kenyeret a kisteleki Tündérkertben

Évek óta hagyomány Kisteleken, hogy a városi Szent István napi rendezvénysorozatot a Tündérkertben sorra kerülő kenyérszentelés nyitja. Nem volt ez másként idén sem: habár a rendezvénysorozat a járványügyi helyzet miatt elmarad, a kenyérszentelésre sor került augusztus 15-én, szombaton.

Az új kenyeret Hatvani Mária dagasztotta, és sütötte ki a Tündérkertben lévő kemencében. S ha már begyújtott a kemencébe, szemnek és szájnak is igencsak tetszetős, ízletes kemencés süteményeket is készített a Tündérkert vendégeinek.

A hagyományos eljárással készült kenyeret aztán Antal Imre plébános áldotta meg, mint ahogyan korábban minden esztendőben.

A rendezvényen jelen volt Nagy Sándor polgármester is, aki a város védőszentjének, államalapító Szent István királynak ünnepe közeledtével köszönetet mondott a házigazdának azért, hogy nem csak helyet biztosít a kenyérszentelőnek, hanem azért is, mert tevékenységével életben tartja e szép, magyar hagyományt is.

A kenyérszentelést követően Hatvani Mária szegte meg a kenyeret, melyet aztán a rendezvényre érkezett vendégek fogyasztották el vagy éppen vitték haza – a többi kemencés süteménnyel együtt.

kistelekjaras.hu



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Tervezett ütemben halad a kisteleki tortilla-gyár építése

Szabó Viktor

A Kárpátalján árván maradt gyerekeknek gyűjtenek Kisteleken

Szabó Viktor

Vadonatúj lombszívó segíti az őszi munkákat Kisteleken

Szabó Viktor

Kistelek polgármestere: nem épül akkumulátorgyár!

Szabó Viktor

Új hűtőládát kapott a gyepmesteri telep Kisteleken

Szabó Viktor

A 12 éves kisteleki Béres Kata az ország lejobb görkorisa

Szabó Viktor

Kutyákkal együtt indult a IV. Kistelek-Ópusztaszer Éjszakai Gyalogtúra

Szabó Viktor

Földrengés volt Kistelek közelében!

Szabó Viktor

Új benzinkút épül Kisteleken

Szabó Viktor