Belföld

Mintegy nyolcszáz településen nyertek forrást egyházi közösségi terek fejlesztésére a Magyar falu programban

Mintegy nyolcszáz település egyházközössége több mint 12 milliárd forint értékben nyert forrást egyházi közösségi terek fejlesztésére a Magyar falu programban tavaly és idén – hangoztatta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos szombaton Rábaszentandráson.

     Gyopáros Alpár a helyi evangélikus gyülekezet közösségi terének átadó ünnepségén elmondta, hogy ebben a pályázati konstrukcióban kifejezetten a történelmi egyházak voltak a kedvezményezettek, mert a falvakban a közösségi élet szervezésében fontos szerepük van.
    Kiemelte, hogy országszerte mintegy hetven evangélikus gyülekezet majdnem egymilliárd forintot nyert ebben a pályázatban.
    Elmondta, hogy mielőtt a Magyar falu programot meghirdették, felmérést készítettek a fiatalok körében arról, hogy melyek azok a tényezők, amelyek a falvakban maradásra vagy visszaköltözésre ösztönzik őket. Tízből hét válaszadó a helyi közösségi élet hiányát jelölte meg. A kormány épp ezért az első pályázati kiírásban az egyházi közösségi élet fellendítésére írt ki pályázatot közösségi terek fejlesztésére.
    Gyopáros Alpár kitért arra, hogy Magyarországon és az egész világon pap- és lelkészhiány van, nem ritka, hogy egy vidéki plébános vagy lelkész hat-hét településen is szolgál, emiatt nem marad ideje a közösségszervezés hagyományos feladatára. Ezért a program keretében közösségszervező személy foglakoztatását is támogatják.
    A kormánybiztos beszélt arról is, hogy Rábaszentandráson az evangélikus gyülekezet 23 millió forint támogatást nyert a programban, nemcsak a helyi közösségi tér kialakítására, hanem program- és rendezvényszervezésre, kisértékű eszközbeszerzésre, valamint közösségszervező foglalkoztatására is.
    Élő közösségbe, jó helyre került a támogatás – fogalmazott Gyopáros Alpár.
    Elmondása szerint a település a Magyar falu program pályázatain mintegy hatvanmillió forintot nyert.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

A görögök legyőzésével döntős a magyar válogatott

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: ha a Tisza nyer, akkor a brüsszeli tervek mind szabad utat kapnak

cs3-szerkeszto

Magyarország megtámadta a brüsszeli REPowerEU-rendeletet az Európai Bíróságon

cs3-szerkeszto

Újra adatszivárgási botrányba keveredhetett a Tisza Párt

cs3-szerkeszto

Mintegy 170 párt indulhat az áprilisi országgyűlési választáson

cs3-szerkeszto

Szomorú szombat: elhunyt Fenyő Miklós

cs3-szerkeszto

Több új és megerősített támogatással segíti a kormány a sertéstartókat és sertéstenyésztőket a piaci nehézségek kezelésében

cs3-szerkeszto

Farkas Sándor: Ez az év a világrend átalakulásának az egyik mérföldköve lesz

cs3-szerkeszto

Folytatódik a borult idő a hétvégén is, és a hőmérséklet is visszaesik

cs3-szerkeszto