Belföld

Ősszel tárgyalhatja a parlament az új bortörvényt

Glass of wine in vineyard

Ősszel az Országgyűlés elé kerülhet az új bortörvény, amelynek szükségességét a Világgazdaságnak az agrárminiszter azzal indokolta, hogy az ePincekönyv-rendszer bevezetése az összes hatósági eljárás felülvizsgálatát magával vonja, így alapjaiban változik meg a szőlő-bor ágazat adminisztrációja.

A lap szerdai számában megjelent cikkben Nagy István hangsúlyozta, hogy a szüretre, a szőlő feldolgozására és a borkészítésre vonatkozó új adminisztrációs szabályok érvényesítése és az ePincekönyv használata hozzájárul a borpiac átláthatóbbá tételéhez, a szőlő-bor ágazat fehéredéséhez, és a fogyasztók pontosabb tájékoztatásához.

A tárca szándékai szerint az új borszabályozásnak lehetővé kell tennie, hogy az elektronikus ügyintézés a lehető legszélesebb körben elterjedjen. Lényeges cél, hogy egy adatról csak egy alkalommal kelljen adatot szolgáltatni – hangsúlyozta Nagy István.

Életszerű, a valóságot legjobban leképező, egyben pontos adatközlésre motiváló adminisztrációs rendszert kell kiépíteni, ebben az esetben lesz érdemi tehercsökkentés a borászoknál – jegyezte meg a miniszter. A tervek szerint több teret kap az utóellenőrzés, az eredetvédelemben pedig a lehető legtöbb döntést a helyi termelői közösségek kezébe adják.

A tárca számításai szerint a törvény és végrehajtási rendeleteinek hatálybalépése után, az ePincekönyv-rendszernek köszönhetően a jelenlegi töredékére csökken az egy-egy borászati termék forgalomba hozatalához szükséges hatósági bizonyítványok kérelmezésére fordított átlagos ügyintézési idő.

Miután az új szabályozás szerint a borászati termékek forgalomba hozatalakor az előzetes engedély helyett elég lesz a bejelentés, ezzel további napokat nyernek és költséget takarítanak meg a bortermelők – áll a cikkben.

hirado.hu



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Újabb váratlan lemondás a Tisza-kormány idején: távozik az országos vízügyi főigazgató

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: Magyar Péter brüsszeli elvárásra kiszolgáltatja a magyar gyerekeket a genderlobbinak

cs3-szerkeszto

Záborszky Péter: A vagyonadó végleg ki fogja nyírni a már haldokló magyar startup és közepes vállalkozói életet

cs3-szerkeszto

Ez gyors volt: Lemondott a Tisza-kormány energetikai államtitkára

cs3-szerkeszto

Megszavazta a Tisza: Eltörlik az LMBT-propaganda iskolai tilalmát

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: Újkommunista, radikális baloldali gazdasági kormányzás van ma Magyarországon + videó

cs3-szerkeszto

A Tisza-kormány minisztere szerint a csongrádi és szentesi gimnáziumban is csak a „leszelektálódott elit” tanul + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Stefan Streit: Visszalép őseim szeretett hazája 50 évet

cs3-szerkeszto

Fél évvel a választás után fontos kérdéseket vet fel Orbán Viktor

cs3-szerkeszto