Kistelek

Másodszorra szerveztek nyári tábort a fiatal horgászoknak Kisteleken

A tavalyi nagysikerű horgásztábor után idén is megrendezte a nyári tábort a fiatal horgászok számára a Kisteleki Horgászegyesület. A létszám a meghirdetés után röviddel már betelt, így 25 fővel rajtolt el a tábor július 13-án.

A program reggelente elméleti oktatás volt a horgásztó partján felállított sátorban, benne ismerkedés a halakkal, szabályokkal és egyéb ismeretekkel, majd a közösen elfogyasztott reggeli után a gyakorlati ismeretek elsajátítása következett.

Míg az előző évben egy spiccbotot, az idén egy orsóval felszerelt horgászbotot kaptak a résztvevők, amellyel izgatottan láttak neki a horgászatnak.

Az esetlegesen felmerülő nehézségekben a már tapasztalt, idősek horgászok voltak a gyerekek segítségére, így egy horogkötés vagy az úszó beakadása sem okozott nagy problémát a fiatal horgásztanoncok számára.

Az utolsó napon a várva várt horgászversenyre került sor, majd az ünnepélyes eredményhirdetés után palacsintázással és kötetlen játékkal fejeződött be az idei horgásztábor.

Forrás: kistelekjaras.hu



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Lomtalanítás lesz Kisteleken

cs3_szerk2

Kivirágzott a természet – a tavasz első csodái

cs3_szerk2

Pályázati és kommunikációs tanácsadást tartanak Szentesen, Csongrádon és Kisteleken is 

cs3_szerk2

Elveszett egy kismalac, segítsünk megtalálni!

cs3_szerk2

Szabadság és hagyomány – Március 15-i megemlékezés Kisteleken

cs3_szerk2

Világtalálkozóra készülnek a kisteleki egykori Rákóczi Iskolában

cs3_szerk2

Kigyulladt egy családi ház Kisteleken

cs3_szerk2

Jubileumi Hagyományőrző Disznótoros Sokadalom volt Kisteleken – GALÉRIA!

cs3_szerk2

Kistelek adott otthont az U11-es és U14-es Évzáró Labdarúgó Kupának

cs3_szerk2