Sport

Nagy sztárral erősödött a Pick Szeged ellenfele a norvég Elverum

Óriási meglepetést jelentett, amikor a Máthé Dominikot is foglalkoztató norvég Elverum májusban bejelentette, hogy náluk folytatja az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Luc Abalo. Ugyan a francia jobbszélső már 35 éves, mégis a világ egyik legjobb és legtehetősebb klubjától, a PSG-től érkezik majd, ahol a szezonban havi 30 ezer euró körüli fizetést kapott.

A norvég TV2 cikkéből kiderül a trükk, hogyan sikerül egy Elverum-kaliberű csapatnak leigazolni egy ekkora sztárt.

Ugyan Abalo egy évre írt alá, maximum fél évet tölt majd el Norvégiában. Így sikerül spórolnia a klubnak, mert ha a francia 183 napnál többet tartózkodna az országban, akkor 40 százalék adót kellene fizetnie a bére után a klubnak, ha viszont 183 napnál kevesebbet, akkor már csak 15 százalékot.

Ez volt az egyetlen esély, hogy megszerezzük. Nem tudom igazából, mennyit sikerül így megspórolunk, mert nem is gondolkodtunk más megoldásban – nyilatkozta a tv2.no-nak Mads Fredriksen klubmenedzser, aki azt is elmondta, hogy házat és autót is kap a játékos.

Így, hogy Abalo csak fél évet tölt az északi országban azt is jelenti, hogy kihagyja a teljes, július 20-án kezdődő felkészülést, valamint az első három-négy bajnokit is és majd csak szeptemberben csatlakozik a kerethez – addig a PSG edzéseit látogatja. A válogatotthoz is szinte mindig el fogják engedni, az összetartásokra is, de ha például egy kupamérkőzéssel ütközne a felkészülés, akkor klubjával kell majd maradnia.

Az Elverum nagyon rákészül a következő szezonra, Abalóval együtt összesen tizenegy új játékost jelentett be a klub és új a vezetőedző is.

Forrás: tv2.no, kép: Wikipedia

– Hirdetés –

Hasonló bejegyzések

Új lendületet kap a legrégebbi magyar kupasorozat

cs3_admin

A hétvégén rendezik meg a XVII. Diapolo Kupát Szentesen

cs3_admin

70 millió fontot érő meccset játszik vasárnap a Manchester United

tk_arpad

22 koronavírusteszt lett pozitív a CFR Cluj csapatánál

cs3_admin

Faragó Tamást választották a Nemzet Sportolójának

Endre Araczki

Örökrangadóval indul augusztus 15-én az NB I

cs3_admin

Új sportcsatornán lesz látható Magyarországon az NFL

cs3_admin

Rebrov az év edzője

cs3_admin

Szijjártó Péter és Florentino Pérez a Real Madrid elnöke megkoszorúzta Puskás Ferenc szobrát

cs3_admin

Honlapunk megfelelő működéséhez „sütiknek” nevezett adatfájlokat (angolul: cookie) kell elhelyeznünk számítógépén, Ön bármikor módosíthatja ezeket a beállításokat a böngészőjében. Elfogadom Olvasd tovább