Külföld

Moszkvában megszűnt a kötelező utcai maszkviselet

Moscow Kremlin

A koronavírus-helyzetben bekövetkezett pozitív változások nyomán az orosz főváros hétfőtől megszűntette az utcai maszkviselési kötelezettséget, amely azonban a zárt közösségi terek esetében továbbra is érvényben marad.

    Minden ágazatban eltörölték a távmunkakényszert és megnyitottak a vidámparkok, kulturális központok, szórakozóhelyek és diszkók is, azzal a feltétellel, hogy 50 százalékos kapacitással működhetnek. Megengedett az oktatási intézmények, a gyerektáborok és az összes lakossági szolgáltatás működtetése.
    Augusztus 1-jétől a háromezer főnél kisebb befogadóképességű színházak, mozik és koncerttermek is fogadhatják majd a közönséget, de csak a férőhelyek felét tölthetik meg. A színházak jelezték, hogy az engedély ellenére csak szeptemberben kezdik meg az évadot, mert nem kifizetődők számukra a félházas előadások. A sportrendezvényeken 10-ről 50 százalékra lesz növelhető a lelátók kihasználtsága.
    Az elmúlt nap alatt Moszkvában a diagnosztizált fertőzöttek száma 672-vel 230 029-re, a halottaké 25-tel 4168-ra, a gyógyultaké pedig 394-tel 164 954-ra nőtt a hétfőn közzétett hivatalos adatok szerint.
    Oroszországban az igazolt koronavírus-fertőzések száma 6537-tel 733 699-re emelkedett. Ez 0,9 százalékos napi növekményt jelent. Az újonnan diagnosztizált fertőzöttek 25,6 százaléka tünetmentes.
    Oroszország jelenleg a negyedik helyen áll a világon a fertőzések számát tekintve, az Egyesült Államok (3 304 942), Brazília (1 864 681) és India (878 254) után.
 Az aktív esetek száma 3473-mal 218 239-re nőtt. A halálozások száma 104-gyel 11 439-re, a gyógyultaké pedig 2960-nal 504 021-re emelkedett.
    Vlagyimir Putyin orosz elnök egy hétfői tanácskozáson azt hangsúlyozta, hogy Oroszországban a 100 ezer lakosra átszámított halálozási ráta “többszörösen alatta marad több más, köztük fejlett egészségüggyel rendelkező európai államénak”. Felhívta a figyelmet arra, hogy miközben az újonnan kimutatott esetek száma stabilizálódott, a gyógyultak száma növekszik.
    “Ennek következtében az orosz régiók túlnyomó többsége megkezdte az állampolgárok önizolációs rendszerének és a többi járványügyi korlátozás enyhítését” – mondta.
    Egy szombati keltezésű összesítésre hivatkozva azt mondta, hogy az országban Covid-19-betegek kezelésére kialakított 170 377 ágy 66 százalékát alkalmazzák eredeti rendeltetése szerint.
    Az országban a járvány kezdete óta több mint 23,2 millió, az elmúlt nap folyamán pedig 261 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Koronavírus-fertőzés gyanújával 275 334 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Nagy erejű robbanóanyagot találtak Szerbiában a Magyarországot Szerbiával összekötő gázinfrastruktúra közelében

cs3-szerkeszto

A tiszás informatikus bevallotta: külföldi titkosszolgálatok szervezhették be, egy későbbi akcióra készíthették fel

cs3-szerkeszto

Elérte Európát az iráni háború, lángokban áll egy izraeli fegyvergyár Csehországban

cs3-szerkeszto

Távozott a legenda: elhunyt Chuck Norris

cs3-szerkeszto

Elege lett a Molnak és a Shellnek: mostantól korlátozzák a tankolást a benzinkutakon

cs3-szerkeszto

Horvátországban hétfőtől megkezdődött a fiatalok kötelező katonai kiképzése

cs3-szerkeszto

Robert Fico: Szlovákia kész blokkolni az Ukrajnának szánt háborús kölcsönt, ha szükséges

cs3-szerkeszto

Zelenszkij életveszélyesen megfenyegette Orbán Viktort

cs3-szerkeszto

Kilőttek az olaj- és gázárak: energiapiaci sokk fenyegeti Európát

cs3-szerkeszto