Vélemény

Hámori Tamás: Lassan elkészül a Petőfi épületben a Tóth József Színház és Vigadó

“Lassan elkészül a Petőfi épületben a Tóth József Színház és Vigadó. Amihez nyilvánvalóan kellett az a közel két milliárd forint állami támogatás, amit a város kapott.
Szép lesz, büszke lehet rá Szentes.
Viszont egy színház sokkal több, mint egy szép épület. Ahhoz, hogy ez a gyönyörű tér valóban színház legyen, kellenek azok a művészek, szakemberek, akik életet adnak neki. Ha nem akarjuk, hogy csak hakni célpont legyen, állandó társulat és hozzáértő menedzsment szükséges. (Ami nem zárja ki, hogy befogadjon máshol készült kiváló előadásokat, meghívjon vendég művészeket, rendezőket egy – egy előadásra.)
Az nyilvánvaló, hogy Szentes saját erőből képtelen finanszírozni az intézményt. Annyira sem, mint az építést. Az az összeg, amelyet a város erre a célra elképzel, nagyjából a világítás, fűtés költsége. Ráadásul a képviselőtestület elé került előterjesztés megalkotója, aki a Színház vezetője lenne, ugyan nagyon kiváló pedagógus, de semmiféle valódi szakirányú végzettsége nincs. Márpedig hályogkovács módra meg lehet próbálni a feladatok ellátását, de nem biztos, hogy célszerű.
Azt gondolom, sokkal okosabb lenne a színház működtetését egy olyan jogi személyre bízni, amely a város pénzétől függetlenül vállalja az üzemeltetés (rezsi, humán költségek, jogdíjak, egyebek) finanszírozását, vállalja, hogy helyet biztosít a város ide illő társadalmi rendezvényeinek, vállalja évente adott számú felnőtt és gyerekelőadás előállítását és bemutatását a saját társulattal, továbbá a HMG dráma tagozatának magas szakmai színvonalú patronálását. Amihez főállású igazgató, dramaturg, rendező, díszlet- és jelmeztervező, technikai személyzet és főállású művészek kellenek. Akiknek ez a színház lesz az otthona.
Ehhez pályázatot kell kiírni, amely -mondjuk- öt éves időtartamra szól, és természetesen megújítható.
Ez évente több milliárd forintot jelent, viszont illik a kormány vidéki fejlesztési elképzeléseihez. Anélkül nem megy. Ugyanakkor, mivel nem a város pályázik állami forrásokra, a kockázat sem a várost terheli. Ráadásul, mivel az üzemeltetőnek érdeke a siker, biztos, hogy kiváló szakemberek és művészek fognak nekünk nézőknek szép élményeket biztosítani. Akik főállásban szentesi színészek, nem mellékesként, úgy is jó lesz alapon dobnak össze valamit. Ugye megéri, hogy félretegyük a politikai ellentéteket?”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

enerzol300

- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Hámori Tamás: Non avere paura

cs3_admin

Dopeman: Hallgass a Fideszre!

cs3_admin

Kovács István: A konzervatív közösség ereje nagyobb, mint gondolnánk

tk_arpad

Deák Dániel: Fidesz-győzelem Borsodban: már a főpróbán elbukott az ellenzéki összefogás

cs3_admin

Bagdy Emőke: A gyereket is toleranciára kell nevelni, viszont ezt nem óvodáskorban kell megtenni

cs3_admin

Galló Béla: Jön a Főnök

cs3_admin

Hámori Tamás: Metamorfózis

cs3_admin

Deák-Sárosi László: Azonnali rendszerváltásra van szükség a filmművészetben!

cs3_admin

Kovács Zoltán: Komolyan aggódom a német sajtószabadságért!

cs3_admin

Honlapunk megfelelő működéséhez „sütiknek” nevezett adatfájlokat (angolul: cookie) kell elhelyeznünk számítógépén, Ön bármikor módosíthatja ezeket a beállításokat a böngészőjében. Elfogadom Olvasd tovább