Belföld

Jelentősen nőtt a mobilapplikáción befizetett csekkek száma

Kétszer annyi csekket fizettek be egy hónap alatt az iCsekk mobilapplikáción keresztül tavasszal, mint a koronavírus-járvány előtti téli hónapokban – közölte a Magyar Posta a megrendelésére májusban készült reprezentatív felmérés megállapítását hétfőn az MTI-vel.

A felmérésből kiderült, hogy a megkérdezettek ma már gyakrabban intézik ügyeiket online, például okostelefonon fizetik be a csekket, mint ahányszor navigációra használják a mobilt.

A posta hangsúlyozta, hogy a csekkbefizető alkalmazás kimagaslóan teljesített a veszélyhelyzeti időszakban, az iCsekk applikáció letöltések, és az appon keresztül befizetett csekkek száma március második felétől megugrott. Áprilisban és májusban is több mint kétszer annyi csekket fizettek be a felhasználók az alkalmazáson keresztül, mint egy évvel korábban.

A posta kiemelte, hogy a magyarok 40 százaléka hetente intéz online ügyet mobiltelefonján, az iCsekk alkalmazást a legjobban a 18-39 évesek kedvelik és használják.

A kutatás alátámasztja azt, hogy a koronavírus-járvány, illetve a meghozott korlátozó intézkedések miatt jóval többen éltek az internet adta lehetőségekkel, mint korábban. Az emberek többsége – a #Maradj otthon# kampánynak is köszönhetően – betartotta a korlátozásokat, a hagyományos megoldások helyett online lehetőséget keresett élelmiszer-vásárlásra és egyéb mindennapi ügyek intézésére – áll a közleményben.

A Magyar Posta közölte, a csekkbefizetés az egyik leggyakrabban igénybe vett postai szolgáltatás, 2019-ben mintegy 193 millió csekket fizettek be a postákon 2235 milliárd forint értékben. Felmérések szerint a számlák mintegy 70 százalékát még mindig csekken fizetik be az ügyfelek.

Forrás: MTI 



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Gulyás Gergely: szeptembertől indul a fix 3 százalékos lakáshitel, az ingázók is felvehetik

cs3_szerk2

Európai Viharjelző Szolgálat – Magyarország nagy részére másodfokú figyelmeztetést adott ki a várható erős viharok miatt

kissferenc

Visit Hungary: már több mint 10 millió turista érkezett az országba

kissferenc

Orbán Viktor Tusványoson: “Trollkodás, rombolás, széthúzás és erre épülő digitális közösségek uralják a digitális teret. Valamit tehát tennünk kell!”

kissferenc

60 éves a Csongrádi Fúvószenekar – fellép szombaton este 8 órától a Csongrádi Napok rendezvényén

kissferenc

Orbán Viktor: Magyarország elemi érdeke, hogy kitartson az ukrán EU-tagságot elutasító álláspontja mellett

kissferenc

Jó példa Cserkeszőlő – sok turista, fürdő, értékes látnivalók, állandó programok 

kissferenc

Szijjártó Péter: Magyarország és Franciaország stratégiai területeken erősíti tovább az együttműködését

kissferenc

Fokozottan védett madár bukkant fel újra Csongrádnál – a szürke fogoly állománya gyarapodni látszik

kissferenc