Kistelek

Nagy értékű kerékpár tolvaját fogta el a rendőrség

A megalapozott gyanú szerint a külföldi férfi 2020. május 23-án Kisteleken a belvárosban figyelt fel a lezáratlan kerékpárra. Amikor megbizonyosodott arról, hogy senki sem látja felült a kétkerekűre, majd eltekert azzal. Otthon szétszerelte a biciklit és az alkatrészeket utazótáskákba rejtette. Az volt a terve, hogy korábbi lakhelyén majd eladja zsákmányát – adta hírül a kistelekjaras.hu

Időközben a kisteleki rendőrök azonosították a feltételezett elkövetőt. A férfit a kapitányság egyik szabadidős körzeti megbízottja tartóztatta fel a város egyik autóbusz-megállójában, ahol épp buszra szállt volna. A helyszínre riasztott kollégái végül igazoltatás alá vonták a feltételezett elkövetőt.

A táskákban az egyenruhások megtalálták a darabokban lévő kerékpárt is, amit lefoglaltak. A férfit a rendőrkapitányságra előállították és gyanúsítottként kihallgatták. Vele szemben lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.

A csaknem háromszázezer forint értékű biciklit a rendőrök visszaadták a tulajdonosának.

Forrás, fotó: kistelekjaras.hu



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

A Mi Hazánktól a Tisza Pártig: Bárkányi Bence ismét lebukott

cs3-szerkeszto

Közel hatszáz gyerek tanul úszni Kisteleken

cs3-szerkeszto

Varga Ferenc: Nem engedek a zsarolásnak!

cs3-szerkeszto

Szabó István kőkemény választ adott a budapesti pártvezér rágalmaira! + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Megkezdődött a Kistelek és Ópusztaszer közötti kerékpárút felújítása

cs3-szerkeszto

Szélpál Szilárd: a Tisza felől fújt egy kis hideg szembeszél

cs3-szerkeszto

Szabó István és Koncz Zsófia: A nemzeti kormány megtartja a családtámogatási rendszert, míg egy brüsszeli bábkormány megszűntetné azokat + FOTÓGALÉRIA!

cs3-szerkeszto

„Esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk” – imával és koszorúzással emlékeztek Kisteleken

cs3-szerkeszto

Új kamerák kerültek Kistelekre, már a rendszámokat is rögzítik

cs3-szerkeszto