Csongrád

Hétfőn nyitnak a csongrádi óvodák

Bedő Tamás, Csongrád polgármestere a csütörtöki sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy május 25-én (hétfőn) az egészségügyi veszélyhelyzet előtti megszokott rendben nyitnak ki a város óvodái és bölcsődéi.

Jelenleg is már Csongrád minden óvodája és bölcsődéje nyitva van, de eddig még ügyeleti rendszerben fogadták a gyermekeket.

Hétfőtől a város minden óvodája teljes üzemben működik, az összes óvoda minden csoportja az engedélyezett csoportlétszámmal fog üzemelni, az érvényben lévő veszélyhelyzetre való tekintettel a fokozott tisztálkodási, fertőtlenítési szabályokat betartva.

A szülőknek május 22-én 12 óráig kell jelezni az intézmények felé a szándékukat, hogy kívánják-e vinni a gyermeküket az óvodákba, amely az étkezés biztosítása miatt is fontos.

Azok a szülők, akik úgy döntenek, hogy nem kívánják még óvodába adni a gyermeküket, azoknak a veszélyhelyzet miatt még nem kell igazolniuk a hiányzásukat.

A bölcsődéknél is minden feltétel biztosított, hogy a gyermekeket fogadni tudják.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Augusztus 20-tól Csongrádon is kapható az ország tortája

cs3_szerk2

Egy hónap alatt hat bűncselekményt követett el egy csongrádi férfi

cs3_szerk2

Mutatjuk a csongrádi Szent István napi ünnepség programját!

cs3_szerk2

Makk Marci Egészség- és Sportnap volt a csongrádi uszodában 

cs3_szerk2

Megújul a csongrádi Szentháromság téri orvosi rendelő

cs3_szerk2

Csütörtökön nyitja kapuit a Csongrádi Borfesztivál, ahol minden készen áll a vendégek fogadására

cs3_szerk2

Új lendületet kap a „Tiszta udvar, rendes ház” program Csongrádon

cs3_szerk2

Bokrosi viharkárok: Varga „mitugrász” Ferenc bohóckodása minden, csak nem valós segítség 

cs3_szerk2

Csongrádon is gyűjtik a tanszereket a rászoruló családok részére

cs3_szerk2