Kistelek

Újraindul a kisteleki vásár

Több mint 15 éve üzemelteti Harmathné Terike és férje a kisteleki vásárt, amely az elmúlt időszakban minden hónap első vasárnapján várta a látogatókat. A koronavírus okozta veszélyhelyzet miatt természetesen ez a népszerű rendezvény is elmaradt.

A vásár nem csak a kistelekiek körében népszerű, a környező településekről, és a megye minden pontjáról érkeztek a vásárlók. Nem csoda, mivel a paletta nagyon széles, amire szükség van egy háztartásban a bútort is bele értve minden megtalálható. Kora reggel már a közeli utcák is teljes kocsisort alkottak, annyira nagy volt az érdeklődés, hónapról-hónapra. Az újra nyitást június 07-re tervezik, amivel kapcsolatban az előzetes egyeztetések már megtörténtek. Az üzemeltető úgy nyilatkozott, hogy a szigorú szabályok, mint a maszk és a távolság betartása itt is kötelező lesz, ezt a polgárőrség mellett a rendőrök is kiemelten felügyelik majd. A mosdókban fertőtlenítő folyadék lesz kihelyezve, a kellő fertőtlenítés érdekében.Nem lesz sem korban sem létszámban történő korlátozás, és az időtartam is a korábbiakhoz hasonlóan kora reggeltől, előreláthatóan délig terjed majd.

T.G.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Tervezett ütemben halad a kisteleki tortilla-gyár építése

Szabó Viktor

A Kárpátalján árván maradt gyerekeknek gyűjtenek Kisteleken

Szabó Viktor

Vadonatúj lombszívó segíti az őszi munkákat Kisteleken

Szabó Viktor

Kistelek polgármestere: nem épül akkumulátorgyár!

Szabó Viktor

Új hűtőládát kapott a gyepmesteri telep Kisteleken

Szabó Viktor

A 12 éves kisteleki Béres Kata az ország lejobb görkorisa

Szabó Viktor

Kutyákkal együtt indult a IV. Kistelek-Ópusztaszer Éjszakai Gyalogtúra

Szabó Viktor

Földrengés volt Kistelek közelében!

Szabó Viktor

Új benzinkút épül Kisteleken

Szabó Viktor