Csanytelek

Felújítási munkálatok indulnak a csanyteleki temetőben

A csanyteleki temető környezetében és működésében is jelentős változások várhatóak a közeljövőben.

Az új gondnok már kiválasztásra is került Majzik József személyében, aki 2020 május 18-tól látja el a temető, gondnoki feladatait.

Erhard Gyula polgármester elmondása szerint a települést átívelő útszakasz felújítása mellett a temető üzemeltetése és belső terének rendezése is kiemelt feladat Csanytelek vonatkozásában. Ennek megfelelően, a felületek felújítása mellett, egy új urnafal kialakítása is folyamatban van 44 darab kazettával ellátva, illetve a térburkolat mellé a szemét tárolására alkalmas tárolók kihelyezését is tervezik. Felújításra kerül a temetőben lévő feszület és a körülötte lévő terület. A kápolna tetejéről leesett kereszt pótlásra is folyamatban van. A temetőben lévő utak is új burkolatot kapnak majd, illetve újabbak kialakítására is sor kerül. A szociális blokkot is modernizálják, hiszen jelenlegi állapotában nem működtethető. A szeméttároló edények mellett, kihelyezésre kerülnek olyan eszközök, mint a gereblye, kapa, locsolók, hogy ezeket a látogatóknak ne kelljen otthonról hozniuk, így biztosítanák a hozzátartozók számára a sírhely gondozásához szükséges eszközöket. Mind ezek mellett, az üzemeltető kft. szeretne a lakosság számára egy a jelenleginél összefogottabb és kedvezőbb, illetve komplex szolgáltatást nyújtani, ennek megfelelően a hozzátartozók a temetkezéssel kapcsolatos ügyintési teendőket, ugyan azon helyen rugalmasabban, és gördülékenyebben tudják majd intézni. Az új üzemeltetés a templom felügyeletét, annak rendezettségét is megoldaná egyben. Ehhez egy irodaépület kiépítését is tervezik, így remélhetőleg a rugalmasság mellett a szolgáltatás díja is kedvezőbb lesz majd.

A felújítási munkálatok várhatóan, augusztus közepéig eltartanak.

T.G:

enerzol300

- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Átadták a Magyar Falu Programból felújított keresztet, haranglábat és urnafalat a csanyteleki temetőben (képgalériával)

tk_arpad

Eltűnés miatt keresnek egy 14 éves csanyteleki lányt

cs3_admin

Csanyteleken is kimutatták a koronavírus fertőzést

cs3_admin

Gaz, avar égett egy csanyteleki tanyán

cs3_admin

Koszorúzás a Szent László Általános Iskolában

cs3_admin

Vasárnap Csanytelekre három helyszínre is riasztották a hivatásos tűzoltókat

cs3_admin

Hamarosan átadásra kerül Csanyteleken a felújított útszakasz

cs3_admin

Csanyteleken hangosbemondóval is tájékoztatják a lakosságot

cs3_admin

Felújítják Csanytelek főutcáját

tk_arpad

Honlapunk megfelelő működéséhez „sütiknek” nevezett adatfájlokat (angolul: cookie) kell elhelyeznünk számítógépén, Ön bármikor módosíthatja ezeket a beállításokat a böngészőjében. Elfogadom Olvasd tovább