Balástya

Letartóztatták a Balástyán ismerőse halálát okozó román férfit

Arrested computer hacker with handcuffs

Egy hónapra elrendelte a bíróság a letartoztatását annak a román férfinak, aki olyan súlyosan bántalmazta Balástyán csütörtökön egy ismerősét, hogy az áldozat másnap életét vesztette – tájékoztatta a Szegedi Törvényszék szóvivője hétfőn az MTI-t.

    Juhászné Prágai Erika közölte, a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája a szökés, elrejtőzés, az eljárás meghiúsítása, valamint a bűnismétlés veszélye miatt látta indokoltnak a kényszerintézkedés elrendelését, részben azért, mert a gyanúsított tettét felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt követte el.
    A 47 éves férfi ellen halált okozó testi sértés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.
    A gyanú szerint a román állampolgár csütörtök este 8 óra körül keveredett szóváltásba a sértettel Balástya külterületén, és több alkalommal, közepes – nagy erővel ököllel arcon ütötte a helybéli férfit. A gyanúsított ezt követően a földön fekvő sértettet hátra hagyva elment a helyszínről. A bántalmazás következtében a sértettnek agyi sérülései, többek között koponyaűri vérzése keletkezett. A súlyos, életveszélyes állapotban levő férfit másnap reggel találta meg egy helybeli lakos, aki az állapotát látva mentőt hívott. A kiérkező mentősök még egy órát át próbálták ellátni a férfit, aki ennek ellenére a helyszínen elhalálozott.
    A gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be, így a bíróság végzése nem vált véglegessé – tudatta a szóvivő.

MTI

A kiemelt kép illusztráció/Envato elements



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Szörnyű tragédia: halálra gázolt egy embert a vonat szombaton

cs3_szerk2

Balástyai óvodások jártak a Kisteleki Rendőrkapitányságon

cs3_szerk2

Vádat emeltek egy futsaledzővel szemben, aki egy tizenéves játékost bántalmazott egy balástyai focimeccsen 

cs3_szerk2

Ferenc pápáért is mondtak imát a balástyai bicajosok

cs3_szerk2

Balástyán már félmilliós letelepedési támogatás jár a fiataloknak

cs3_szerk2

Újabb sikersztory Balástyáról: megújul egy fontos épület

cs3_szerk2

Elveszett egy kismalac, segítsünk megtalálni!

cs3_szerk2

Exkluzív interjú a 4600 km-t legyalogló Zelei Györggyel

cs3_szerk2

Szántóversenyre készül Balástya

cs3_szerk2