Belföld

Gyilkosság Kiskunhalason: Megöltek egy vállalkozót

Egy 23 éves kiskunhalasi férfi szombaton délután fél öt körül bejelentette a helyi rendőrkapitányságon, hogy bántalmazta egy idős hozzátartozóját.

A helyszínre perceken belül kiérkező mentők már nem tudták megmenteni a 79 éves férfi életét, ő a helyszínen meghalt. Egy szomszéd elmondta, arra lett figyelmes, hogy mentőautó és rendőrautók érkeztek a mellettük lévő házhoz, amit hamarosan körbe is szalagoztak. Később őket és a többi szomszédot is kihallgatták. Tőle úgy tudjuk, a gyilkosság ideje alatt többen is tartózkodhattak az épületben. Mint kiderült, a fiatalember olyan súlyosan bántalmazta az idős férfit, hogy már nem lehetett megmenteni az életét. Egyelőre nem tudni, hogy miért támadt a közismert vállalkozóra. A rendőrség teljesen körbezárta a helyszínt, a bűnügyi technikusok rögzítették a nyomokat. Az esettel összefüggésben a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntette miatt indított nyomozást. A fiatal férfi elszámoltatása jelenleg is folyamatban van.  

Fotók: Donka Ferenc



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Szijjártó Péter: az európai választás meghatározó abból a szempontból, hogy békében vagy háborúban fogunk-e élni

Szabó Viktor

Magyarország maradjon a béke szigete! Békemenet lesz  június 1-jén!

Szabó Viktor

Orbán Viktor fogadta az állami látogatásra Magyarországra érkező kínai államfőt

Szabó Viktor

Szijjártó Péter: Magyarország minden nyomásgyakorlás ellenére ki fog maradni a NATO őrült akciójából

Szabó Viktor

Elapadt a Tisza vidéken

Szabó Viktor

Nézőpont Intézet: akár minden második szavazatot a Fidesz kaphat az EP-választáson

Szabó Viktor

Szijjártó Péter: itt az ideje a magyar gazdaság újabb dimenzióváltásának

Szabó Viktor

Farkas Sándor: az állattartásnak meghatározó szerepe van és lesz is a mezőgazdaságban

Szabó Viktor

Szentesen és Csongrádon is ma kezdődik a május-júniusi érettségi vizsgaidőszak

Szabó Viktor