Belföld

Új honlap indult a munkalehetőségek összegyűjtésére

Új honlapon – a kitoboroz.talentuno.hu-n – gyűjtik a koronavírus-járvány idején is elérhető munkalehetőségeket, a térképes megjelenítés és az ügyfélszolgálat segítségével bárki könnyen tájékozódhat arról, hogy a közelében van-e üresedés – mondta el Kelliár Zsolt, a Talentuno ügyvezetője az M1 szombat reggeli műsorában.


Az adatbázisban már több mint 200 cég található, és több százezer embert értek el például a közösségi médiában – tette hozzá. Kitért arra is, a turisztikában és a vendéglátásban most „masszív” leépítések vannak, de léteznek olyan iparágak is, ahol nemhogy létszámstop van, de folyamatosan vesznek fel embereket.

Ezek között megemlítette az IT és a technológiai területen működő vállalatokat, de a tanácsadó, illetve a pénzügyi szektorban tevékenykedő cégek között is vannak ilyenek.

A legtöbb nyitott pozíció Budapesten van, amelyet a nagyobb megyeszékhelyek követnek, mint Debrecen, Székesfehérvár, Győr és Szeged. Ugyanakkor vannak egészen kicsi vidéki települések is, ahol például egy pék- vagy asztalos üzem jelezte, hogy van szabad állás.

hirado.hu



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Dúró Dóra: Magyar Péter az összes rendszerváltás utáni miniszterelnököt alulmúlja

cs3-szerkeszto

Nagyot emelne a társasági adón a kormány? – megszólalt a Pénzügyminisztérium

cs3-szerkeszto

Eldőlt a következő dominó: újabb tiszás politikus távozását jelentették be

cs3-szerkeszto

Újabb váratlan lemondás a Tisza-kormány idején: távozik az országos vízügyi főigazgató

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: Magyar Péter brüsszeli elvárásra kiszolgáltatja a magyar gyerekeket a genderlobbinak

cs3-szerkeszto

Záborszky Péter: A vagyonadó végleg ki fogja nyírni a már haldokló magyar startup és közepes vállalkozói életet

cs3-szerkeszto

Ez gyors volt: Lemondott a Tisza-kormány energetikai államtitkára

cs3-szerkeszto

Megszavazta a Tisza: Eltörlik az LMBT-propaganda iskolai tilalmát

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: Újkommunista, radikális baloldali gazdasági kormányzás van ma Magyarországon + videó

cs3-szerkeszto