Csongrád Koronavírus

Csongrád is tapsolt

Külföldről indult a civil mozgalom, melynek már Magyarországon, sőt Csongrád megyében is vannak követői: Tapsvihar az erkélyen. Ezzel a gesztussal, a közös tapsolással köszönték meg a koronavírus ellen küzdők munkáját a lakosok Csongrádon is. Akik bekapcsolódnak, úgy gondolják, hogy hálával tartoznak mindazoknak, akik értünk dolgoznak a koronavírus-járvány idején. A taps többek között az egészségügyi dolgozóknak, a tömegközlekedést működtetőknek, a rendőröknek, az eladóknak és az élelmiszeripari munkásoknak szól, akinek köszönhetően a veszélyhelyzetben is működik az ország. A kezdeményezés Spanyolországból és Olaszországból indult útjára, s mára hazánk számos településén is megjelentek.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Új lendülettel indul a szezon a csongrádi Körös-torokban

cs3_szerk2

Cirkusszal várja az apróságokat gyereknap alkalmából a csongrádi Babamúzeum

cs3_szerk2

Díjazták a jó tanuló, jó sportoló diákokat Csongrádon

cs3_szerk2

Polgármesteri dicséretben részesültek a kiemelkedő csongrádi diákok + GALÉRIA!

cs3_szerk2

Kis pillangók nagy kalandja – túrán a csongrádi Fő Utcai Platánfa Óvoda legkisebbjei

cs3_szerk2

Újra akcióban a csongrádi Zöld brigád

cs3_szerk2

A Nemzetközi Alumínium Szimpózium alkotásaiból nyílik kiállítás Csongrádon

cs3_szerk2

Hat héten keresztül a robotika volt a középpontban Csongrádon

cs3_szerk2

Csongrádi élelmiszerüzletből lopott tabletet egy férfi

cs3_szerk2