Térség

Jön a fagy, veszélyben a kajszibarack a térségünkben is

three white flowers on a apricot tree

Teljes virágzásban kapja el a jövő hét eleji lehűlés a kajszibarack-ültetvényeket, az őszinél annyira még nem nyíltak ki a rügyek, így ott kisebb lehet a fagykár. Ködsárkány, öntözés, fagyvédelmi gyertya – ilyenkor mindent bevetnek a gazdák a gyümölcsösökben – írja a Délmagyar.

A lap cikke szerint hétfő hajnalra mínusz 2 fokot jósolt Szegedre az Időkép, keddre pedig már mínusz né­­gyet – és még szerdán napkeltekor is fagyhat rendesen. Ezek az értékek becslések, egy-két fokkal lehet a valóság enyhébb, de szigorúbb is, ráadásul Csongrád megyén belül is na­­gyon változó lehet.

Rügykár

– Ködsárkány, öntözés, különböző lombtrágyák használata, minden gazda másra esküszik, és azzal védekezik a fagy ellen a gyümölcsösben – mondta Gyuris Mihály, a Dél-alföldi Őszibarack-termesztők Szövetségének elnöke, aki hozzátette, a lombtrágya olyan, mint az antibiotikum.

A szakember szerint  szerencse, hogy az őszibarack virágzásának csak az elején va­­nnak, nem nyíltak még ki a rügyek, így kisebb lehet a baj.

– Akár 50 százalékos rügykár mellett is lehet a végeredmény nulla százalékos termés­kiesés, olyan sok a rügy. Ezért van az, hogy gyakran a sajtón is rosszul jön át, ha a rügyek fele elfagy, nem jelent automatikusan az őszibarackban is ilyen mértékű kárt – magyarázta. Hozzátette, az ágvégi rü­­­­gyek már kinyíltak, de a ke­vésbé „szem előtt” lévők még zártabbak, nincs minden veszve.

További részletek ITT olvashatók.

A kiemelt kép illusztráció/Envato elements



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Biztonságosak a játszóterek a vármegyében – eddig nem tárt fel szabálytalanságot a fogyasztóvédelmi hatóság

cs3-szerkeszto

Leköszön a vármegyei agrárkamara elnöke – törvénymódosítás miatt távozik Szél István

cs3-szerkeszto

Czirbus Gábor: Nem hagyhatjuk szó nélkül, ami a Magyar Falu Program idei forráselosztásánál történt!

cs3-szerkeszto

Bárkányi Bence elintézte: egy forintot sem kapnak a választókerület települései a Magyar Falu Programból

cs3-szerkeszto

Bárkányi Bence is megszavazta a jogállam lebontását

cs3-szerkeszto

Idén is Idén is elindul a Magyarok Kenyere Program, Csongrádon, Derekegyházon és Szegváron is várják a felajánlásokat

cs3-szerkeszto

Már a fészkek pereméről figyelik a világot a kisgólyák térségünkben

cs3-szerkeszto

Összefogott a térség: tanszereket és óvodai ágyneműket gyűjtenek a rászoruló gyermekeknek

cs3-szerkeszto

A vármegyénkben prostituáltakat futtató nő ellen indult eljárás

cs3-szerkeszto