Sándorfalva

Lázár Ervin Program Sándorfalván

2020-tól a Lázár Ervin program részeként szociális helyzettől és lakóhelytől függetlenül minden általános iskolai diáknak az állam tanévenként egyszeri alkalommal ingyenesen biztosítja a színházi, tánc- és cirkuszi előadások, komolyzenei hangversenyek, illetve az őshonos állatok bemutatóhelyeinek látogatását.

Januárban a Pallavicini-iskola hatodikosai a Fővárosi Nagycirkuszban a műfaj kiválóságait csodálhatták meg, a nevetés és jókedv hazáig elkísérte a résztvevőket.

A harmadikosok a Szegedi Nemzeti Színház Időfutár című színdarabját nézték meg, az ötödikesek a Valahol Európában című musical előadáson vettek részt. Utóbbira az 5. c-sek különösen kíváncsiak voltak, hiszen osztálytársuk, Nagy-Jójárt Leila is szerepelt benne, az előadás is vastapsot kapott.

Az elsősök a Kövér Béla Bábszínház Mesemondó bábjátékát, a másodikosok a Pinceszínház Trapiti című meseelőadását tekinthetik meg a Sándorfalvi Kulturális Központ kamaratermében, kisszínházi körülmények között.

A nyolcadik évfolyam osztályai fővárosi játszótérben, opera, dráma és népzenei műfajjal ismerkedtek meg Mozart :Szöktetés a szerájból, Tamási Áron: Vitéz lélek művét nézhették meg, valamint rendhagyó népzenei órán is jártak.

Forrás: sandorfalva.hu



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Vége a vérszívásnak Sándorfalván: ma este szúnyogokat gyérítenek

cs3-szerkeszto

Kiváló a vízminőség a sándorfalvi Nádastónál, biztonságosan várja a strandolókat

cs3-szerkeszto

Horváth Tamás is színpadra lép a Sándorfalvi Városnapon

cs3-szerkeszto

Megérkeztek az első feladatok Bárkányi Bencének, evés-ivás után jöhet(ne) a munka is

cs3-szerkeszto

Szűrőbusz érkezik Sándorfalvára: ingyenes vizsgálatok lesznek elérhetőek helyben

cs3-szerkeszto

Generációk találkozása a nyuszifészek mellett – Miért szeretik a húsvétot Sándorfalván?

cs3-szerkeszto

Bor, ízek és jókedv: jön a III. Sándorfalvi bor- és gasztro fesztivál

cs3-szerkeszto

Megnövekedett katonai járműforgalomra kell számítani Sándorfalva térségében

cs3-szerkeszto

Megsérült egy villanyoszlop, áramszünet nehezíti a szombatot Sándorfalván

cs3-szerkeszto