Vélemény

Disznóságok a szentesi gödör alján

pig snout

Hosszú évek óta téma Szentesen, hogy szinte egyetlen korosztály számára sincs alternatív lehetőség a szórakozásra. Nem bővelkedik a város sem szórakozóhelyekben, s a városi rendezvények sem mozgatnak meg igazán nagy tömegeket. Maximum egy-két koncert ért el széles körű célközönséget. A szentesi önkormányzat illetékesei eddig sem bővelkedtek nagy ötletekben, most azonban jöhet az igazán nagy újdonság. A plakátot meglátva sokan nem bírták ki „visítás nélkül” – hogy precízen idézzünk a hirdetményről –, holott ennek hiányát ígérik a szervezők.

A környék számos településén már hagyomány a disznótoros. Legutóbb Árpádhalmon és Csongrádon készített közösen hurkát, kolbászt a nagyérdemű. Erre évek után Szentesen is jön a nagy ötlet és kitalálták a legeredetibb új gasztrofesztivált.

Minek a vidéki helyszín, az autentikus hangulat, ha lehetőség van egy betonteknőben is a sertés vérét ontani? A plakáthoz hűen Szentes Város Önkormányzata valóban bemutatja, hogy MC Haver és Tekknő kíséretében átélheti bárki a disznóvágás kiváló élményét, amelyet alföldi település lévén a szentesiek élőben még sosem láthattak, csak a nagyszülők elmondásaiból ismerhették meg. Nesze neked hagyományismeret és városmarketing!

Szőke Izabella



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Stefan Sreit: az idegenek ott tanyáznak a téren és mindenkit zaklatnak

cs3_szerk2

Moderari: Tudománytalan fantasztikum

cs3_szerk2

Bugyi Eszter: Gyanús szórólapok a szentesi polgármester-választás idején

cs3_szerk2

Németh Balázs: Magyar Péternek egyre nagyobbakat kell hazudnia, hogy bekerüljön a hírekbe

cs3_szerk2

Moderari: Bezzeg Romániában!

cs3_szerk2

Gulyás Virág: van egy ordító, hangos kisebbség, amely mindig is uralta az online platformokat

cs3_szerk2

Olvasónk, Eszter: “Skacok kontra ERKÖLCS és JÓÍZLÉS”

kissferenc

Moderari: Nyugodj bele…

cs3_szerk2

Bognár Zsolt is lerántotta a leplet Kulja András szentesi hazugságairól

cs3_szerk2