Kistelek

Huszadik alkalommal nyílt meg a Téli Tárlat Kisteleken

Február 10-én, hétfőn este került sor a Kisteleki Művészeti Iskola kiállítótermében jubileumi, immár huszadik Téli Tárlatra. E húszból tizennyolc az „Őszi Tárlat” címet viselte, mígnem tavaly már Téli Tárlatként folytatódott tovább.

A megnyitót megelőzően már ismerkedett a tárlat közönsége a kiállított alkotásokkal, majd Szombathelyi Árpád, a Képzőművész Kör vezetője köszöntötte a megjelenteket.

A hagyományokhoz híven a Globe Vándorok Társulatának műsorára került sor, akik egy jelenet mellett egy dalt is előadtak a jelenlévőknek.

Az előadást követően Szombathelyi Árpád bemutatta a kiállító alkotókat, műveiket, valamint az alkotók által képviselt képzőművészeti jellegzetességeket, majd az ilyenkor szokásos vendéglátás mellett folytatódott a tárlat megnyitója.

A XX. Téli Tárlaton kiállító alkotók: Bitó György, Fodor Henriett, Gera Szilvia, Hajdú Zsanett, Hegedűs Fanni, Hódi Katalin, Jenei Norbert, Kothencz Kata, Kecsmár Mariann, Kovács Martina, Kunstár Zita, Mészáros Tamara, Mucsiné Anikó, Müller Anikó, Pálinkás Pál, Pete Lilla, Svihrán Éva, Skultéti Ilona,Szécsényi Szabina,Szombathelyi Árpád, Takó Mária,Vas Ágnes, Vass Márta, Zsótér Anna

A kiállítás megtekinthető 2020. március 6-ig tanítási időben 10-16 óráig. A kiállított művek megvásárolhatók!

Forrás, fotó: kistelekjaras.hu

Hasonló bejegyzések

Kisteleki disznótoros sokadalom (Képgalériával)

cs3_admin

Szalagtűzés Kisteleken 2020 (fotókkal)

cs3_admin

Újévi koncertre hívnak Kisteleken

cs3_admin

Szén-monoxid-mérgezés Kisteleken

cs3_admin

Hagyományos évzáró kupa Kisteleken (képgalériával)

tk_arpad

Kigyulladt teherautó és balesetek az M5-ösön

cs3_admin

Pál Feri atya tart előadást Kisteleken

cs3_admin

Tök jó futóversenyt rendeznek az Ópusztaszeri Nemzeti Emlékparkban

cs3_admin

Sajt- és gasztronómiai fesztivált rendeznek szombaton Kisteleken

cs3_admin

Honlapunk megfelelő működéséhez „sütiknek” nevezett adatfájlokat (angolul: cookie) kell elhelyeznünk számítógépén, Ön bármikor módosíthatja ezeket a beállításokat a böngészőjében. Elfogadom Olvasd tovább