Belföld

Az iparűzési adó egyszerűsítését javasolja a versenyképességi tanács

Female office staff team summarizes the budget for the annual executive presentation.

A helyi iparűzési adó gazdasági növekedést ösztönző átalakítását javasolja a Nemzeti Versenyképességi Tanács a kormánynak – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a testület idei első ülését követő sajtótájékoztatón kedden Budapesten.

Ismertette: az értékcsökkenési leírás, illetve a kutatás-fejlesztési költségek jelentősebb arányú – ötszörös mértékű – leírhatóvá tételét javasolják az adóalapból, valamint az adófeltöltési kötelezettség megszüntetését az iparűzési adónál is.
    Varga Mihály hangsúlyozta, szeretnék fenntartani a magyar gazdaság növekedésének lendületét, ezért olyan ösztönzőket keresnek, amelyek ezt lehetővé teszik. Az iparűzési adó átalakításával, illetve egyszerűsítésével tovább csökkenhetnek a vállalkozások terhei.
    Az iparűzési adó jelentősen érinti az önkormányzati bevételeket, tavaly 827 milliárd forint bevétel folyt be ebből az adónemből, ezért egyeztetést kezdenek az önkormányzatokkal a javaslat részleteiről – közölte a pénzügyminiszter.
    A jelenlegi szabályozás szerint az amortizációt nem számolhatják el a vállalatok az iparűzési adóban, a jövőben lehetővé válna az értékcsökkenés leírása az adóalapból – ismertette. Hozzátette, hogy mintegy 850 ezer vállalkozást érintene a lehetőség, amely hatásosan segítené a beruházások bővülését, és leginkább a termelékeny vállalkozásokat erősítené.
    A kutatás-fejlesztési költségek levonhatóvá tételének jelentős bővítéséről szólva a miniszter kifejtette: a jelenlegi kedvezményt az ötszörösére emelnék, ami jelentősen erősítené a kutatás-fejlesztési tevékenységet a magyar gazdaságban, javítaná a vállalatok termelékenységét és ezzel a gazdasági növekedést. Mintegy 1800 olyan vállalkozás van, amely egy ilyen típusú kedvezményt igénybe tudna venni – jelezte Varga Mihály.
    A december 20-i adófeltöltési kötelezettséget a társasági adó esetében már megszüntették, ugyanezt indítványozza a versenyképességi tanács az iparűzési adónál is. Ezzel javítható a vállalkozások likviditási helyzete és csökkenthetők adminisztrációs terheik – közölte a pénzügyminiszter.
    Elmondta, hogy további elemzéseket végeznek a várható hatásokról, de a versenyképességi tanács ezeknek a javaslatoknak a megvizsgálását indítványozza a kormánynak.
    Varga Mihály közölte, hogy a következő kormányülésen tájékoztatja a kormányt a javaslatokról. A pénzügyminiszter arra számít, hogy idén módosítják a törvényt, és még az idén, vagy jövő január 1-jétől életbe léphetnek a kedvezmények.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Szégyenletes botrány az ügynökadatbázis körül – egy ilyen „hiba” nem maradhat következmények nélkül 

cs3-szerkeszto

Czirbus Gábor: Ki és milyen szempontok alapján választotta ki az új tankerületi vezetőket?

cs3-szerkeszto

Óriási a csalódás, a bizonytalanság – érkeznek a szakszervezetek reakciói a Tisza költségvetésére

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor közzétette a hivatalos dokumentumokat: ilyen titkosszolgálati eszközöket vetettek be ellenük + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Újabb közbeszerzési megbízást kapott az osztrák Swietelsky, ezúttal a Liszt Ferenc repülőtéren

cs3-szerkeszto

Áragggyon! A Tisza csendben eltünteti a Magyar Falu Programot!

cs3-szerkeszto

Itt vannak a kijózanító számok: leállt a magyar gazdaság! 

cs3-szerkeszto

Jó hír a mezőgazdaságnak: sokat javult a talaj nedvessége

cs3-szerkeszto

Francia lap: Csányi Sándor lehet a FIFA következő elnöke

cs3-szerkeszto