Vélemény

Kovács András: Mi a teendő Győr után?

Fontos mérföldkőn van túl a magyar politika a győri időközi választással. A képlet roppant egyszerű volt: a Fidesz az őszi eredmény után képes lesz-e megtartani a várost, vagy pedig az ellenzék kihasználva a Borkai-ügyet, megfordítja az eredményt és elhódítja a várost. Az országos tét sem volt bonyolult: ha nyer az ellenzék még nagyobb lendületet vehettek volna, egy fideszes siker pedig megtörte volna azt az ellenzéki lendületet, ami október 13 után keletkezett.

A várakozásokhoz képest is nagy győzelmet aratott a Fidesz, több mint 40 százalékos részvétel mellett. A választók egyértelmű üzenetet küldtek: nem kérnek az ellenzékből, és továbbra is megvan a bizalmuk a kormánypártokban. Dézsi Csaba András szinte pontosan ugyanannyi szavazatot kapott, mint a Fidesz-KDNP listája a 2019-es EP-választáson. Világos, hogy a kormánypártok tábora egységes és erős a városban a korábbi hónapok botrányai ellenére.

Jó hír a kormánypártok számára, hogy egy meglehetősen nehéz kommunikációs helyzetben sikerült egy olyan jelöltet találniuk, aki képes volt ezen problémákat kezelni. Dézsi felvette a kesztyűt a meglehetősen agresszív ellenzékkel szemben, nem szaladt el a kamerák elől, beleállt a vitákba. Végül neki lett igaza, és győzött. Azonban a választás nemcsak Dézsi győzelme volt, hanem Orbán Viktoré is.

A Fidesz elnöke az év eleji Kormányinfón árulta el, hogy az ő döntése volt, hogy Borkai Zsolt ne lépjen vissza, hanem döntsenek a választók, és utána vonják le a tanulságokat. Azóta sokan bírálták ezt a taktikát, mivel egyesek szerint Borkai távozásával a Fidesz lényegesen jobban szerepelt volna, azonban Győr DK-s polgármestert kapott volna. A taktika bejött, mivel Győr nem lett a DK-é, sőt az időközi választáson a korábbinál is nagyobb győzelmet aratott a Fidesz. Azt persze senki sem tudja, hogy a kampány utolsó hetében az ország egyéb részeire, milyen hatást gyakorolt Borkai botránya. Egy biztos, Győr jobboldali maradt.

A választás másik tanulsága, hogy a kesztyűt fel kell venni. Nincs altató kampány, nincs bujkálás a média elől. Semmilyen felmérést nem szabad elhinni, és nem szabad hátradőlni, még akkor sem, amikor kívülről úgy tűnik, hogy az ellenfél a földön van. Győr példát mutatott arra, hogy a Fidesz egyáltalán nem esélytelen 2022-ben. Bebizonyosodott, hogy a tavaly október 13-i kisiklás nem végleges és nem végzetes. A sikeres kormányzás, a növekvő életszínvonal és a nemzeti érdekek határozott képviselete lehet a garancia a következő választási győzelemre.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Stefan Streit: a “mindenhez is értő” főnök a sportokba is bele pancsol

cs3-szerkeszto

Dornfeld László: Tényleg a bizarr lovasbotrányairól ismert tiszás miniszteri biztos, Dombovári Márk áll a brit királyi családot is érintő diplomáciai perpatvar mögött

cs3-szerkeszto

Stefan Streit: Ébresztő mag népe, míg nem lesz késő!

cs3-szerkeszto

Stefan Streit: Szerencsés döntés volt az egész családtól, hogy még nem költöztünk ősi hazánkba vissza

cs3-szerkeszto

Mező Gábor: a sokszor már Kun Bélára emlékeztető Molnár Áron tulajdonképpen egy szelep

cs3-szerkeszto

Olvasónk: Megvetetik velünk a “nyugat” áramát, vagy egyáltalán NEM LESZ ÁRAM

cs3-szerkeszto

Ábrahám Róbert: Alkotmányos puccs és lopakodó jakobinus diktatúra!

cs3-szerkeszto

Szentesi Zöldi László: a kormány hamarosan bajba kerül, a Fidesz-KDNP pedig néhány év múlva visszatérhet

cs3-szerkeszto

Mandula Viktor: az arrogáns tudatlanság totális győzelme

cs3-szerkeszto