Térség

A kormány azonnali hatállyal felfüggeszti a börtönkártérítések kifizetését

Outdoor Fence Detail of Sharp Barbwire Installation.

A kormány azonnali hatállyal felfüggeszti a börtönkártérítések kifizetését – mondta Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium (IM) parlamenti államtitkára szombaton az MTI-nek.

Az államtitkár hangsúlyozta, Orbán Viktor miniszterelnök pénteki bejelentésének megfelelően már a hivatalos kormányhatározat is megszületett. Ez az első és legfontosabb lépés a “börtönbiznisz” megállítására – tette hozzá.
    Az elkövetkező napok, hetek vonatkozó feladataival kapcsolatban arról beszélt, hogy az IM felülvizsgálja a szabályozást, és annak eredményéről tájékoztatja a kormányt, várhatóan már a jövő heti kormányülésen.
    A kormány álláspontja az, hogy a “börtönbiznisz” egy tudatos visszaélés a joggal, az uniós és a magyar joggal is – szögezte le. Hozzátette, ez a tevékenység károsítja az államot, rontja az igazságszolgáltatásba vetett közbizalmat, és sérti az emberek igazságérzetét.
    Mint mondta, a társadalom elvárása nem az, hogy a börtönben a bűnözők meggazdagodjanak, és elfogadhatatlan, hogy akár súlyos, erőszakos bűnözők és az őket segítő dörzsölt ügyvédek milliókat tegyenek zsebre a börtönévek alatt úgy, hogy mindenféle mondvacsinált ürüggyel beperlik az államot az állítólagos rossz börtönkörülményekre és zsúfoltságra hivatkozva.
    Kiemelte: az esetek jelentős részében egyértelműen a balliberális oldalhoz, illetve a Soros-szervezetekhez kötődő ügyvédek járnak el, mint például Magyar György és ügyvédi irodája.
    Hozzátette, hogy az ügy súlyosságát és a “börtönbiznisz” mértékét jól mutatja, hogy eddig 12 ezer pert indítottak és már a 10 milliárdot is eléri az az összeg, amit az államtól kipereltek.
    Az államtitkár arról is beszélt, hogy Magyarországon az elmúlt években nőtt a börtönférőhelyek száma, és új modern börtönök épültek.

MTI


- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

December közepétől a Rádió 1 váltja a Gong Rádiót Csongrádon

Szabó Viktor

Egyre nagyobb a baj, Sándorfalván is megjelent a madárinfluenza

Szabó Viktor

Újabb jó hír érkezett a szentesi, csongrádi, kisteleki és térségbeli autósoknak

Szabó Viktor

Decembertől Szentesen, Csongrádon és Kisteleken is többet kereshetnek a munkavállalók

Szabó Viktor

Észrevettétek? Szentesen és Csongrádon is óriásit zuhant az üzemanyagok ára!

Szabó Viktor

Szentesen, Csongrádon és a térségben továbbra is elérhető az ingyenes Gondosóra program

Szabó Viktor

Farkas Sándor: A magyar agrárium a rendkívül nehéz időszakban is növekedési pályán maradt

Szabó Viktor

Januártól Szentesen, Csongrádon és Kisteleken is indul az új visszaváltási rendszer

Szabó Viktor

Napi jó hír: a szentesi, csongrádi és kisteleki nyugdíjasoknak is érkezik a kiegészítő emelés!

Szabó Viktor

Honlapunk megfelelő működéséhez „sütiknek” nevezett adatfájlokat (angolul: cookie) kell elhelyeznünk számítógépén, Ön bármikor módosíthatja ezeket a beállításokat a böngészőjében. Elfogadom Olvasd tovább