Belföld

Idén már nyolcan haltak meg lakástűzben

A tűzvédelem fontosságára, az elektromos- és fűtőberendezések körültekintő használatára hívta fel a figyelmet az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) miután ebben az évben már nyolcan vesztették életüket lakástűzben.

    Dóka Imre az OKF helyettes szóvivője csütörtöki, az MTI-hez eljuttatott közleményben felidézte, hogy az elmúlt egy hétben a nyolc halálos áldozat mellett 33-an sérültek meg tűzesetekben.
    Tavaly több mint százan vesztették otthonukban életüket, főleg nyílt láng – gyertyák, mécsesek – használata, égő cigaretta, elektromos zárlat vagy a tüzelőberendezés helytelen használata miatt keletkezett tűz miatt – tette hozzá.
    A katasztrófavédelem a balesetek megelőzése érdekében füstérzékelő beszerzését javasolja. A statisztikák szerint ugyanis nemcsak haláleset nem következett be, hanem nagyobb tűz sem keletkezett azokban a lakásokban, házakban, ahol van ilyen berendezés. Felhívták a figyelmet arra is, hogy ágyban senki ne dohányozzon, házilag ne alakítsuk át az elektromos berendezéseket, csak megbízható forrásból származó eszközöket használjunk, az elektromos hálózat javítását pedig bízzuk szakemberre.
    Mindenki ügyeljen a tüzelő-, fűtőberendezés helyes begyújtására, a tűz körültekintő táplálására, és senki ne halmozzon fel éghető anyagot tüzelő- és fűtőberendezés körül. Ne hagyjunk felügyelet nélkül nyílt lánggal égő tárgyat, és távolítsuk el az éghető anyagokat a környezetükből. A gyerekek elől pedig zárjunk el minden tűzgyújtásra alkalmas eszközt – sorolták a közleményben.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Szijjártó Péter: szigorú bevándorláspolitika nélkül nem lehet Európa biztonságáról beszélni

Szabó Viktor

Jakab István: Magyarországnak joga van a magyar emberek egészségét védeni

Szabó Viktor

GVH: márciusban gyakorlatilag lenullázódott az éves élelmiszer-infláció

Szabó Viktor

Gulyás Gergely: aggasztó, hogy a NATO is irányt váltott

Szabó Viktor

Nagy István: a gazdák érdekében is változás kell Brüsszelben

Szabó Viktor

Júniusban indulhat az új otthonfelújítási korszerűsítési program

Szabó Viktor

Farkas Sándor: A magyar kormány elkötelezett a klíma- és természetvédelem tekintetében

Szabó Viktor

Magyar Péter nem a Fideszt gyengíti

Szabó Viktor

Jaber: “Magyarország, ez a legjobb hely a világon!” + VIDEÓ!

Szabó Viktor