Kistelek

Hagyományos évzáró kupa Kisteleken (képgalériával)

Kisteleken 1928 óta működő futball klub, jelenleg: KITE számos korosztályt tudhat magáénak, ami jelenleg közel 120 igazolt játékossal, 6 edzővel és 1 kapus edzővel működik. Az U7, U9, U11, U13, U14, U17, U19-es korosztályokban számos gyermek és mellettük a felnőtt csapat is aktívan szerepel a megyei és egyéb bajnokságokon. A klub elnöke 3 éve Molnár Róbert, aki maga is nagy futball rajongó, és hosszú évek óta vesz részt az egyesület életében. Korábban mint elnökségi tag és támogató, jelenleg klub elnök, mindezek mellett megyei alelnökként is segíti a működést és a menedzsment feladatok ellátását. Az elnök úr 3 gyermekes édesapaként nagyon fontosnak tartja, hogy a fiatalok rendszeresen mozogjanak, illetve hogy minőségi szakemberek foglalkozzanak a fiatalokkal, és megfelelő körülményeket biztosítsanak a gyermekek számára. Ennek megfelelően évente kapnak melegítőt, cipőt, táskát, mezt a sportolók. Az edzésekhez a felszerelés mellett, minden eszköz a gyermekek és edzők rendelkezésére áll, az infrastruktúra kiépítése is folyamatos, de már működik a Led-es világítás és az automataöntőző rendszer is. Sikeres vállalkozóként a kapcsolati tőke is meghatározó a működés szempontjából, amellyel szintén a klub illetve, a város előmenetelében is meghatározó szerepet vállal. Az exerlights egy labdarúgásra kifejlesztett edzéseszköz, amely a Horst Wein Funino játékfilozófiájának egy továbbfejlesztett változata. A Bozsik egyesületi programon keresztül a DLA régióban szereplő alközpontok kapnak egy-egy ilyen csomagot, amelyet a KITE is megkapott, és hatékonyan alkalmaz. Céljaik között szerepel, hogy a gyerekek már kisiskolás korban megismerkedjenek a sportággal, minőségi futballt tanuljanak a lehető legjobb körülmények között. A KITE számos tehetséges gyermeket tudott már kiemelni, mint például Batik Bencét aki korábban a Ferencváros jelenleg pedig a Kispest játékosa. Mellette, Góra Márk, vagy Lévai Norbert nevét is megemlíthetjük, akik szintén felsőbb osztályok meghatározó játékosaivá nőtték ki magukat kistelekiként. Zsótér Donát, az Újpest csapatának meghatározó játékosa, ugyan nem Kisteleken kezdte pályafutását, de helyi lakosként és első osztályú futballistaként, aktívan segíti a klub munkáját. A korosztályos és felnőtt bajnokságok mellett, saját szervezésű tornákat is rendeznek számos sportoló és település részvételével. Az Évzáró U7 és U9-es Kupának is hosszú évekre visszanyúló hagyományai vannak Kistelek és a KITE életében. A torna fő szervezője: Czeigersmidt Roland, aki több korosztályos edző. Az idei megmérettetésre 18 csapat adta le a jelentkezését: Kiskunfélegyháza, Csongrád, Sándorfalva, Móraváros, Csólyospálos, Balástya és a KITE, korosztályos csapatai, ami 140 gyermeket jelentett. Egy-egy egyesület több csapattal is nevezett. Az U7-es mérkőzések a délelőtt folyamán lezajlottak, ahol a legkisebbek 2 pályán mérték össze a tudásukat. Az U9-es korosztály esetében már 15 perces mérkőzéseket játszottak egész pályán. Az edző és egyben a torna szervezője, elmondta: nagy öröm számukra hogy évről évre, újabb tehetséges fiatalok mutathatják meg tudásukat, és ez a korosztály az egyike azoknak, akiknél a gólöröm és a foci szeretete tiszta és belülről fakad. Az idei kupa lebonyolítására 2019. december 27.-én került sor. A sorsolásnak megfelelően, már reggel 9 órakor kezdődő mérkőzések, késő délutánig eltartottak, ahol a következő eredmények születtek az év, záró sporteseményén:

U7                                                                                                                  U9

1. helyezett: Kiskunfélegyháza                                             1. helyezett: KITE

2. helyezett: KITE                                                                  2. helyezett: Kiskunmajsa

3. helyezett: Csongrád „A”                                                    3. helyezett: Szeged 2011

Gólkirály: Pongrácz Bence                                                   Gólkirály: Bánfi Botond

Legjobb játékos: Nagymihály Gábor                                     Legjobb játékos: Valkai Edvin                                                                                              Legjobb kapus: Csúri Dávid

– Hirdetés –

Hasonló bejegyzések

Bővül a kisteleki piac

cs3_admin

Az akadályhajtással zárult a kisteleki lovas szakmai napok programja

cs3_admin

Kisteleken is kimutatták a koronavírus fertőzést

cs3_admin

Ötvenen Kistelekről

cs3_admin

Kisteleken is megszentelték az új kenyeret

cs3_admin

Kitüntetést kapott a kisteleki járás főállatorvosa

cs3_admin

Hollywoodi lovas kaszkadőr és világbajnok hajtók a kisteleki vásártéren

cs3_admin

Idén is megszentelték a kenyeret a kisteleki Tündérkertben

cs3_admin

Szolgálnak-Védenek!

tk_arpad

Honlapunk megfelelő működéséhez „sütiknek” nevezett adatfájlokat (angolul: cookie) kell elhelyeznünk számítógépén, Ön bármikor módosíthatja ezeket a beállításokat a böngészőjében. Elfogadom Olvasd tovább