Térség

Súlyosan megsérült a részeg sofőr és utasa a kiskőrösi balesetben

Árokba hajtott egy személyautó a Bács-Kiskun megyei Kiskőrösön a Sárkány József utca elején. Az egyik utas el tudta hagyni a járművet, a másik utast a kiskőrösi hivatásos tűzoltók szabadítják ki.

Információink szerint mindketten súlyosan megsérültek. Úgy tudjuk, az autónak nem voltak papírjai, a sofőr eltiltás hatálya alatt vezetett és ittas is volt. A baleset után mindkét utas azt állította, hogy ő vezetett, de mindketten részegek voltak, és egyiküknél sem voltak papírok. Tovább tetézte a bajt, hogy kopott nyári gumik voltak az autón. A két sérültet a mentők a kiskunhalasi kórházba szállították. Mint kiderült, a baleset helyszínétől nem messze, az Izsáki úton pont az ittas sofőröket próbálták kiszűrni a rendőrök egy akció keretében. A helyszínelés idejére fél pályán lezárták az útszakaszt, a rendőrök irányították a forgalmat. A baleset körülményeit a Kiskőrösi Rendőrkapitányság vizsgálja.  

Fotók: Donka Ferenc



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Eltelt 6 hónap, mutatjuk, mit intézett a választókerületének Bárkányi Bence

cs3-szerkeszto

Egyhetes országos razziát indított a rendőrség, Szentes, Csongrád és Kistelek útjain is fokozottan jelen lesznek

cs3-szerkeszto

Czirbus Gábor: Vidékpolitika vagy vidékrombolás? + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Czirbus Gábor bemutatta, mit „köszönhetünk” eddig a Tisza-kormánynak

cs3-szerkeszto

Czirbus Gábor: a polgármesterek nélkül akarják fejleszteni a vidéket

cs3-szerkeszto

Arzénos ivóvíz, vízhiány és önkormányzati finanszírozás is terítékre került a TÖOSZ megyei ülésén

cs3-szerkeszto

Több száz madártetemet találtak egy Csongrád-Csanád megyei tanyán

cs3-szerkeszto

Czirbus Gábor: a kampányígéretek helyett megszorítások és leállított vidéki beruházások jöttek + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Dornfeld László: Tényleg a bizarr lovasbotrányairól ismert tiszás miniszteri biztos, Dombovári Márk áll a brit királyi családot is érintő diplomáciai perpatvar mögött

cs3-szerkeszto