Sport

Súlyos bírói hiba miatt esett ki a Fradi az Európa Ligából

A Ferencváros abban a tudatban lépett pályára a Ludogorec otthonában, hogy győzelem esetén biztosan továbbjut az Európa Liga egyenes kieséses szakaszába, döntetlen vagy vereség esetén viszont a másik mérkőzés eredményétől függetlenül búcsúzik a sorozattól.

Aktívan kezdett a magyar csapat, a 6. percben Zubkov lövésénél védett a hazaiak kapusa, majd két szögletet is elvégezhetett a Ferencváros, de ezek nem okoztak veszélyt. A bolgárok a 12. minutumban veszélyeztettek, Wanderson előbb 30 méterről, szabadrúgásból próbálkozott, de Dibusz védett, majd ismét Wanderson lőtt, de ez sem okozott gondot az FTC hálóőrének. A 17. percben Keserü passza után Lukoki ziccerben lőhetett 10 méterről, de Dibusz lábbal védett, ráadásul az asszisztens – jogosan – lest is jelzett.

A 21. percben Tokmac ívelt jobból Isaelhez, akinek lövése Cicinho kezéről vágódott szögletre. A visszajátszások alapján egyértelműen büntetőt ért a szituáció, a játékvezető sípja azonban néma maradt.

– A váll irányától feljebb emeli a kezét a védő, az az ő felelőssége. Kezezi a labdát, egyértelmű büntető, nincs miről beszélni – jelentette ki a félidőben, a Sport TV stúdiójában Puhl Sándor, akit korábban négyszer választottak meg a világ legjobb játékvezetőjének.

A rossz ítélet annak fényében főleg fájó, hogy három percre rá gólt kapott az FTC: Botka rossz passza után Marcelinho ugratta ki ziccerben Lukokit, aki átemelte a labdát Dibusz felett, így a bal alsóban kötött ki a játékszer (1-0).

A 33. minutumban Isael emelte be remekül a labdát a védők mögé berobbanó Tokmac elé, centiken múlt, hogy nem tudott lőni az FTC norvég légiósa, a 38.-ban pedig Isael a jobb oldalról végzett el szögletet, Anicet pont Frimpong elé fejelte a labdát, viszont a Fradi légiósának közeli lövése a bal oldali kapufáról kipattant.

A szünet után csere nélkül folytatták a csapatok, a játékrész első felét kevés lehetőség jellemezte. A 66. percben aztán Tokmac adott középre jobbról pontosan, a középen érkező Isael azonban néhány méterről, óriási helyzetben nem találta el a kaput. Kisebb-nagyobb lehetőségeket kialakított, és ment előre a Ferencváros, a 82. percben Isael lőtt 25 méterről ballal, a kapus szépen védett a bal alsónál.

A 92. minutumban majdnem megszerezte a második gólját is a Ludogorec, Marcelinho ziccerben átemelte Dibuszt, Blazic azonban nagyot mentett a gólvonal előtt. A 95. percben egyenlített a Fradi, Szignyevics Skvarka bal oldali beadása után fejelt a hálóba (1-1), de többre már nem maradt idő.

A döntetlen fényében különösen fájó a két héttel ezelőtti, Espanyol elleni hazai 2-2, ahol a 96. percben kapott gólon múlt az FTC győzelme. Ha akkor megvan a három pont, a mai 1-1 is elég lett volna a továbbjutáshoz.

Forrás, fotó: Fradi.hu



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

A mindszenti Ugrai Panna Európa-bajnoki kerettag! 

Szabó Viktor

Vásárhelyi és szegedi egyesületek szerveznek országos futóversenyt Szentesen

Szabó Viktor

Családi napot tartanak a Szentesi Tenisz Klubban

Szabó Viktor

Kecskeméten parádéztak a szentesi úszók

Szabó Viktor

A mindszenti Ugrai Panna magyar bajnoki bronzéremmel nyitott az OB-n

Szabó Viktor

Szlovákiában remekelt a szentesi Sztanó György

Szabó Viktor

Dobogón végeztek a szentesi úszók Vásárhelyen!

Szabó Viktor

Magabiztos győzelem Koszovó ellen

Szabó Viktor

Meccsnap: Szoboszlaiék történelmi mérkőzéssel folytathatják pazar sorozatukat

Szabó Viktor