Kult

Kutyahűség…

Szomorúan tudatjuk valamennyi-különösen az állatotthonunk életét figyelemmel, kísérő- állatbaráttal,hogy 2019 november 21.-én reggelre örökre elaludt 12 éves korában Brúnó a kaukázusi kan kutyus, ami nagy barna mackónk. Ö egy félresikerült párkapcsolat ártatlan áldozataként került a gyepmesteri telepre, ahol a magára hagyatottság nem is fizikailag, hanem lelkileg sodorta egyre rosszabb helyzetbe.

Mi 2017 kora őszén ismertük meg Brúnó történetét, majd helyet készítve neki 2017 októberében az állatok világnapi rendezvényünkön áthoztuk az állatotthonba, ahol az óta volt szeretett lakónk. Amikor átkerült, rövid ideig bátortalan volt, de már a délutáni órákra olyan gyorsan felengedett az új körülmények között, hogy a látogatók sétáltathatták is. És azóta az önkéntesek, és a látogatóink is mindannyian megszerették , hiszen ö bizonyította hogy amilyen nagy termetre,a szíve is éppen olyan nagy. Nála a tőlünk kapott szeretet viszonzásra talált, ragaszkodása példaértékű volt. A társaságában töltött néhány év az egymás iránt érző ember és állat kapcsolatának nehezen felejthető bizonyságát adta, ezért meggyőződésünk hogy földi élete nem volt hiába való. Brúnót árnyas fák alatt őrzi a föld, jósága jutalmául lelke az örök égi mezőkön, emléke szívünkben él tovább.

Kormányos Lajos Új Esély Állatotthon Csongrád 



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Miklósa Erika Csongrádon! – Egy különleges zenei este a templom falai között

cs3_szerk2

Új tagokat keres a csongrádi Röpülj Páva Népdalkör és a László Imre Nótakör

cs3_szerk2

A városhoz kötődő festőművészek alkotásaiból nyílt kiállítás Szentesen

cs3_szerk2

Jó ebédhez szól a nóta a csongrádi Kőcsárdában 

cs3_szerk2

Szegedre költözik a rejtély – Teltházas előadással debütál a Csongrádi Színtársulat

cs3_szerk2

A Reptér is érkezik Csongrádra

cs3_szerk2

Rejtélyek, festmények és csillagfény – A Koszta József Múzeumban is vár a Múzeumok Éjszakája

cs3_szerk2

A “szentesi operahercegnő”, Németh-Nagy Johanna újabb sikerei

cs3_szerk2

Az operától a vígoperáig: Sokszínű program a szentesi Gregor József Fesztiválon

cs3_szerk2