Belföld

Marad az esős, borús idő

Rain

Marad az esős, borús idő a következő napokban, hétvégére azonban valamelyest melegszik a levegő – írja előrejelzésében a Köpönyeg.hu.

Ma napközben nyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, és a Dunántúlon, valamint a középső tájakon eső, zápor is kialakul. Az északkeleti szél megélénkül. 9 és 13 fok között alakul a hőmérséklet.

Csütörtökön délelőtt még felhős lehet az ég, majd észak felől csökken a felhőzet, és több órára kisüt a nap. Reggel 0, délután 11 fok körüli értékeket mérhetünk.

Pénteken változóan felhős lesz az ég, északon több napsütéssel. Reggel -3 és +3, délután 8 és 13°C között várható a hőmérséklet.

Szombaton erősen felhős időre van kilátás, néhol zápor is előfordul. A megélénkülő déli szél egyre melegebb levegő hoz: délután akár már 15 fok is lehet.

Vasárnap és hétfőn folytatódik a felmelegedés, erős déli széllel, szórványos záporokkal. Már 20°C körüli maximum ígérkezik.

Forrás: origo.hu



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Orbán Viktor: az első csatát megnyertük, a második április 12-én lesz

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: csak nemzeti egységgel lehet kimaradni a háborúból, újítsuk meg a április 12-én a háborúellenes szövetségünket

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: a tiszások elhitték, hogy Magyarországon lehet ukránbarát politikával választást nyerni

cs3-szerkeszto

Kettős x-eléssel, tömeges választási jogsértésre buzdítva terjesztenek álhírt a tiszások

cs3-szerkeszto

Koncz Zsófia: a választások tétje a magyar családok számára a legnagyobb

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: a kormány “teljes szívvel áll Magyarország mellett”

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: vállalom, hogy ilyen felfordult világban is megőrizzük Magyarországot a biztonság és a nyugalom szigetének

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: el a kezekkel a magyarok szabadságától!

cs3-szerkeszto

Választás 2026 – Öt pártlista lehet az országgyűlési választáson

cs3-szerkeszto