Külföld

ENSZ-közgyűlés – Szijjártó: el kell kerülni, hogy a víz miatti konfliktusok biztonsági fenyegetést jelentsenek a világra

A nemzetközi diplomáciában törekedni kell arra, hogy a vízellátás miatti konfliktusok ne jelenthessenek újabb biztonsági fenyegetést a világra – hangoztatta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az ENSZ-közgyűlés New Yorkban zajló ülésszakának vízgazdálkodással foglalkozó kísérőrendezvényén szerdán.

Kijelentette: egyértelműen bebizonyosodott, hogy a víz kulcsszerepet játszik a nemzetközi béke és biztonság fenntartásában, ezért a nemzetközi diplomáciának nagyobb figyelmet kellene szentelnie a vízforrások békés elosztásának, illetve a világ vízbázisait fenyegető jelenségek elleni küzdelemnek.
    Szijjártó Péter leszögezte: Magyarország kiemelten kezeli a vízdiplomáciát, és az ENSZ keretein belül egyértelmű elismerés övezi azt a teljesítményét, amelyet az ENSZ vízügyi egyezményének hároméves magyar elnöksége során nyújtott.
    Hazánk szorgalmazza, hogy minél több ország csatlakozzon ehhez az egyezményhez, és ratifikálja is – fűzte hozzá.
    Emlékeztetett arra, hogy jelenleg 2,5 milliárd ember él vízhiányos területeken. Ez a világ népességének 36 százaléka, ráadásul a világ GDP-jének egyötödét ezeken a területeken élő emberek állítják elő. A jelenlegi előrejelzések szerint 2050-re már 4,8 milliárd ember fog vízhiányos területen élni.
    A világon 280 folyó és 600 olyan vízbázis van, amely országhatárokon átnyúlik, a világ népességének 40 százaléka ilyen területen él. A lokális vízválságok emiatt könnyen olyan konfliktusforrásokká alakulhatnak, amelyek nagyobb mértékű feszültségek kirobbanásához vezetnek – fejtette ki Szijjártó Péter.
    Utalt a külgazdasági és külügyminiszter arra is, hogy az idén rendezik meg a harmadik budapesti Víz Világtalálkozót, amelyek közül az első – 2013-ban – nagy szerepet játszott abban, hogy a fenntartható növekedési keretrendszerben a víz kérdésköre önálló célkitűzésként jelenjen meg. Az október 12-15. közötti világtalálkozón a döntéshozók, a gazdasági és pénzügyi szektor képviselői, valamint a tudományos életből érkezett vezetők a tervek szerint arról is vitáznak, hogy milyen globális megoldási lehetőségek vezetnek a biztonságos vízellátáshoz.

MTI


- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Donald Trump: az ukrajnai háborúnak azonnal véget kell érnie

Szabó Viktor

Be akarják tiltani a marhahús és a sajt fogyasztását

Szabó Viktor

Nem valami jó kilátások: Orbán Viktor szerint a nyugatiak harcolni akarnak, háború el fog húzódni + videó

Szabó Viktor

Míg Csongrádon, Szentesen és a környéken megsülünk, addig Afrikában nagy pelyhekben havazik + VIDEÓ!

Szabó Viktor

Egyedül Orbán Viktorral fogott kezet az USA elnöke a NATO csúcson + VIDEÓ!

Szabó Viktor

Egy németországi óvoda külön szobát akart kialakítani „szexuális játékokra”

Szabó Viktor

Férfi lett Hollandia legszebb nője

Szabó Viktor

Migránslázadás volt Németországban + videók!

Szabó Viktor

Mérföldkőhöz érkeztünk: bolygónk legmelegebb napja volt július 3-a

Szabó Viktor

Honlapunk megfelelő működéséhez „sütiknek” nevezett adatfájlokat (angolul: cookie) kell elhelyeznünk számítógépén, Ön bármikor módosíthatja ezeket a beállításokat a böngészőjében. Elfogadom Olvasd tovább