Vélemény

Lánczi Tamás: 13 éve vezet a Fidesz

Szimbolikusnak is mondható, ami idén nyáron történt az európai pártpolitikai versengésben.

A Fidesz idestova 13 éve töretlenül vezeti a pártok versenyét, pontosan azóta, hogy 2006 júniusában Gyurcsány Ferenc megszorító csomagot jelentett be, „a nem kell félni, nem fog fájni szavak” kíséretében. A kampányban jóléti intézkedéseket ígérő, majd megszorító csomagot bejelentő miniszterelnök mondata még úgy is megmaradt a magyar választók emlékezetében, hogy három hónappal később a kiszivárgó őszödi beszédben Gyurcsány nyíltan bevallotta, hogy a választók tudatos megtévesztésével, pénzügyi trükkökkel nyerték meg a választást. Mindez ma már történelem, ami itt maradt, az a Fidesz közel másfél évtizede tartó masszív menetelése, és a baloldal súlyos, kilátástalan válsága. Ráadásul egyelőre semmi jele, hogy bárki képes lenne megszorongatni a Fideszt, ellenfelei évről évre rosszabb állapotban vannak.

A Fidesz–KDNP támogatottságának alakulása a biztos szavazó pártválasztók körében 2010 és 2019 között.

A kontinensen nem példa nélküli egy párt ilyen sokáig tartó hegemón helyzete. Ott vannak az örökké regnáló skandináv baloldali pártok, a háború óta kormányzó bajor keresztényszocialisták, vagy testvérpártjuk a CDU. Igaz, utóbbi a migrációs krízis óta tartós lejtmenetben van. Annyira, hogy 13 év után, idén júniusban a Zöldek a legtöbb közvélemény-kutatás szerint megelőzték a kormánypártot. Bár azóta a CDU visszavette a vezetést, de a trend világos: a két párt közt összezárult az olló. Úgy tűnik, a zöldek átveszik a CDU korábbi riválisának, az SPD-nek a helyét, amely az MSZP-hez hasonlóan belekóstolt az egyszámjegyű támogatottságú pártok életébe. A CDU pedig szép lassan csúszik lefelé, mint macska a beszappanozott háztetőn. Ha ehhez hozzávesszük a Németország felett gyülekező gazdasági krízis felhőit, csak az a kérdés, meg tud-e majd kapaszkodni az ereszben.

A statisztika tehát egyszerre üzen a CDU-nak, a szociáldemokrata pártnak, és szinte az összes európai politikai formációnak: a karakter és identitás nélküli politikai formációk felett eljárt az idő. Aki semmi mellett sem áll ki, azok mellett a választók sem állnak ki.

Az eredeti írás itt olvashatja el.

- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Apáti Bence: A görbe és szemüveges ember nem beszél semmilyen nyelven, majd bocsánatot kér

cs3_admin

Orbán Viktor interjúja a postoj.sk szlovák internetes portálnak

cs3_admin

Kötter Tamás: Kálmán Olga futóbolondoktól retteg

cs3_admin

Tibi Atya: Támadják a csókjelenetet a Hófehérkéből, mert nemi erőszak

cs3_admin

Fa Nándor: A progresszív világrend egy szellemi leépülés

cs3_admin

Kiszelly Zoltán: Szuperliga? Szuper kapitalizmus!

cs3_admin

Hámori Tamás: Biden elnök bejelentette, újabb szankciókat léptet életbe Oroszország ellen

cs3_admin

Újmúlt 2000 vakcinacsomagok ellenzékieknek

cs3_admin

Constantinovits Milán: Így bukta el az ellenzék a vakcinaháborút

cs3_admin

Honlapunk megfelelő működéséhez „sütiknek” nevezett adatfájlokat (angolul: cookie) kell elhelyeznünk számítógépén, Ön bármikor módosíthatja ezeket a beállításokat a böngészőjében. Elfogadom Olvasd tovább