Belföld

A gazdaságvédelmi akcióterv két újabb pontja lépett hatályba

A májusban bejelentett gazdaságvédelmi akcióterv részeként két intézkedés is hatályba lépett szerdán. Az adóelőleg-feltöltés eltörlésével tovább egyszerűsödik a vállalkozások adóadminisztrációja, a fejlesztési adókedvezmény kibővítésével pedig még több beruházás valósulhat meg Magyarországon – mondta Varga Mihály az MTI-nek.

A kormány azért indította a gazdaságvédelmi akciótervet, hogy a magyar gazdaság eredményeit a lassuló európai gazdaságban is megőrizze, és a hazai növekedés a következő években is legalább 2 százalékponttal meghaladja az uniós átlagot – emlékeztetett a pénzügyminiszter.
    Tájékoztatása szerint mintegy 40 ezer vállalkozásnak hoz könnyebbséget az úgynevezett adóelőleg-feltöltés eltörlése, amely lehetővé teszi, hogy a cégek öt hónappal tovább gazdálkodhassanak 170 milliárd forinttal.
    Az érintetteknek ugyanis ezentúl december 20. helyett elég májusban, az adóbevallásuk elkészítésével egy időben befizetniük adójukat – összegezte a változás lényegét Varga Mihály.
    Korábban a százmillió forintnál nagyobb éves nettó árbevételt elérő cégeknek meg kellett becsülniük, hogy az adott évre vonatkozóan végül mennyi társasági adót, innovációs járulékot és energiaellátók jövedelemadóját fizetnek összesen, és az összeg legalább kilencven százalékát át is kellett utalniuk az államkasszának december 20-ig – jegyezte meg a miniszter.
    A 13+1 intézkedésből álló gazdaságvédelmi akcióterv egyik lényeges pontja ez, hiszen az adóbefizetés határidejének eltolása akár fejlesztések megvalósításához vagy munkahelyteremtéshez is hozzásegítheti az érintett vállalkozásokat – tette hozzá.
    A miniszter a gazdaságvédelmi akcióterv másik, szerdán hatályba lépett pontjáról szólva elmondta: az úgynevezett kis- és középvállalkozásokra vonatkozó fejlesztési adókedvezmény-jogcím értékhatára 500 millió forintról a kisvállalatok esetében 300, a középvállalkozások esetében 400 millió forintra csökken.
    A beruházási értékhatár mérséklése mintegy 7 ezer vállalkozást érinthet, de ez a szám 2022-ig jelentősen megemelkedhet, hiszen évről-évre csökken az értékhatár: 2022-ben a kisvállalatok esetében 50, középvállalkozások esetében pedig már csak 100 millió forint lesz a beruházási értékhatár, amely után igénybe vehető az adókedvezmény – mondta a pénzügyminiszter.
    Tavaly minden korábbinál több, 8500 milliárd forint beruházás valósult meg Magyarországon, a fejlesztési adókedvezmény kibővítése nagymértékben hozzájárulhat a kedvező folyamat fenntartásához – mondta Varga Mihály.
    A gazdaságvédelmi akcióterv további fontos részei még a szociális hozzájárulási adó 2 százalékpontos csökkentése, amely már július 1-jével életbe lépett, és csak idén 144 milliárd forintot, jövőre pedig további 156 milliárd forintot hagy a magyar vállalkozásoknál. A kisvállalati adó csökkentése 2020. január 1-jén lép életbe, 13 százalékról 12 százalékra csökken az adókulcs, amely több mint 40 ezer magyar vállalkozást érint és további 5 milliárd forintot hagy a cégeknél – hangsúlyozta a pénzügyi tárca vezetője.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Dúró Dóra: Magyar Péter az összes rendszerváltás utáni miniszterelnököt alulmúlja

cs3-szerkeszto

Nagyot emelne a társasági adón a kormány? – megszólalt a Pénzügyminisztérium

cs3-szerkeszto

Eldőlt a következő dominó: újabb tiszás politikus távozását jelentették be

cs3-szerkeszto

Újabb váratlan lemondás a Tisza-kormány idején: távozik az országos vízügyi főigazgató

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: Magyar Péter brüsszeli elvárásra kiszolgáltatja a magyar gyerekeket a genderlobbinak

cs3-szerkeszto

Záborszky Péter: A vagyonadó végleg ki fogja nyírni a már haldokló magyar startup és közepes vállalkozói életet

cs3-szerkeszto

Ez gyors volt: Lemondott a Tisza-kormány energetikai államtitkára

cs3-szerkeszto

Megszavazta a Tisza: Eltörlik az LMBT-propaganda iskolai tilalmát

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: Újkommunista, radikális baloldali gazdasági kormányzás van ma Magyarországon + videó

cs3-szerkeszto