Dóc Ópusztaszer Sándorfalva Térség

Ünnepélyes alapkőletétellel elindult a kerékpárút-építés Sándorfalva és Ópusztaszer között.

Fotó: Csongrád Megyei Önkormányzat

2019. május 21-én ünnepélyes alapkőletétellel elindult a kerékpárút-építés Sándorfalva és Ópusztaszer között.
Kiemelt mérföldkő Sándorfalva, Dóc és Ópusztaszer, illetve az egész megye számára a most megépülő kerékpárút, mely tízéves terv, de eddig nem volt rá megfelelő forrás. Számunkra kiemelt projekt a 980 milliós beruházás, mely az országos és a megyei területrendezési tervnek is része – hangsúlyozta kedden a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke a Sándorfalva–Dóc–Ópusztaszer vonalon épülő bicikliút alapkőletételén. Kakas Béla hozzátette, turisztikai szempontból is jelentős a fejlesztés, céljuk többek közt a természetbarát turizmust kedvelők kiszolgálása, hisz Sándorfalván a pihenőparkot, míg Ópusztaszeren az emlékparkot érintik majd.
A kivitelezést megvalósító Probart Kft. ügyvezető tulajdonosa arról adott számot, hogy a kerékpárút mintegy 17,6 kilométer hosszúságban épül ki. Bartucz Tibor ügyvezető elmondása szerint lakott területen kívül 2,5, míg a településeken belül 2,25 méter széles lesz azt út. Rámutatott: délen a Sándorfalva és Szeged között kialakított vonalhoz, míg északon az Ópusztaszer és Kistelek között létrehozott kerékpárúthoz csatlakoznak. Mint mondta, távolabbi cél Baks irányába folytatni a munkát, így a Szentes felé tartó szakaszhoz is kapcsolódhatnak.

Fotó: Csongrád Megyei Önkormányzat

Az új úton lesz két árnyas pihenőhely is esőbeállóval, asztallal, padokkal, kerékpártámasszal és információs táblákkal, az egyiket a Balástya–Dóc összekötő út keresztezése közelében, a másikat pedig Sándorfalva külterületén az I. dűlő keresztezésénél alakítják ki. Emellett gondoskodnak az autóbusz-megállók megközelíthetőségéről is. A természetbarát turizmus kedvelőinek örömére jelentős részben a Pusztaszeri Tájvédelmi Körzet területén és a Natura 2000-es hálózat Alsó-Tiszavölgy Különleges Madárvédelmi Területén halad keresztül.

Forrás: Csongrád Megyei Önkormányzat



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Rotyoghat a bográcsos: mától Szentes és Csongrád térségében is vége a tűzgyújtási tilalomnak

cs3_szerk2

Szia Bátyus, helyzet? Nálatok is esik a hó?

cs3_szerk2

„Csongrád-Csanád vármegye értékei” címmel hirdet vetélkedőt a megyei önkormányzat

cs3_szerk2

Ebzárlat és legeltetési tilalom lép életbe megyénkben, de vannak városok, amik kivételek

cs3_szerk2

Ez a kérdés, válasszatok! – Farkas Sándor megmutatta a véleménynyilvánító szavazás szavazólapját

cs3_szerk2

Születési helye: mentőautó – nem mindennapi sztori Boglárka születéséről

cs3_szerk2

52 milliós traktorba szerelhető, automata kormányrendszert lopott egy férfi a megyénkben

cs3_szerk2

Katus Attila és JoerJunior mellett több százezer forintnyi nyeremény is várja a II. ÁGOTA® Futás résztvevőit

cs3_szerk2

Jótékonysági gálát rendez a Fatima Ház Alapítvány

cs3_szerk2