Sport

500 nappal az Eb előtt: Gera Zoltán a budapesti nagykövet

A Magyar Labdarúgó Szövetség kedden bemutatta a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság budapesti helyszínének nagykövetét, a 97-szeres válogatott Gera Zoltánt.

Az UEFA jövőre rendezi meg valaha volt legnagyobb tornáját, a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokságot. Az Eb-t 12 városban, köztük 8 fővárosban rendezik meg, köztük Budapesten. A magyar főváros az idén átadásra kerülő Puskás Stadionban rendez három csoportmérkőzést, valamint egy nyolcaddöntőt.

– A magyar szurkolók mindenképp nyertesei a budapesti rendezésnek, hiszen Európa legjobb csapatai közül játszik majd jó pár Budapesten. A hab persze az lenne a tortán, ha köztük lenne a magyar válogatott is. Mi ezen dolgozunk a szakmai stábbal és a játékosokkal. Minden tőlünk telhetőt meg fogunk tenni azért, hogy sikerüljön ezt a bizonyos habot feltennünk a torta tetejére – mondta Gera Zoltán az mlsz.hu-nak.

Érdekesség, hogy az eddigi Európa-bajnokságoknak összesen 14 ország adott otthont, a 2020-as Eb-n közel ugyanennyi ország kap szerepet rendezőként: 12.

Budapest Úszó Világbajnokságnak adott otthont tavaly, idén pedig labdarúgó női Bajnokok Ligája-döntőt rendez, az Eb azonban még ennél is nagyobb esemény lesz: a valaha volt legnagyobb sportrendezvény lesz, melyet Budapest rendezett.

A 2020-as Eb egyedülálló futballfesztivál lesz, melyet minden helyszínen az adott rendezőváros hangulata, kultúrája jellemez majd. A nagyszabású esemény az első labdarúgó Európa-bajnokság 60. évfordulóját hivatott megünnepelni.

– A Ferencvárosnál és a válogatottnál is a legtöbb gondolatomat a napi munka teszi ki. Ugyanakkor mostantól folyton ott fog motoszkálni a fejemben, hogy ennek a hihetetlen 2020-as Európa-bajnokságnak az egyik nagykövete vagyok. Nagyon megtisztelő számomra ez a feladat – fogalmazott a Ferencváros és a férfi válogatott másodedzője.

A sajtóeseményen részt vett Marco Rossi szövetségi kapitány is, aki a bemutatót követően az elsők között gratulált segítőjének, Gera Zoltánnak.

A 2020-as Európa-bajnokság jegyei iránt érdeklődő szurkolók első kézből értesülhetnek a jegyárusításról szóló hírekről, információkról, ha az alábbi linken regisztrálnak az uefa.com-on: 

https://www.uefa.com/uefaeuro-2020/ticketing/



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

A görögök legyőzésével döntős a magyar válogatott

cs3-szerkeszto

Az izraeliek elleni győzelemmel elődöntős a magyar válogatott – ma sem maradtunk szentesi gól nélkül

cs3-szerkeszto

A Kálmi Trafik csapata nyerte a 10 hete zajló, ötödik Kistelek Térségi Téli Teremlabdarúgó Tornát

cs3-szerkeszto

Dömsödi Dalma ma is gólt szerzett, fél lábbal az elődöntőben a válogatott

cs3-szerkeszto

Zsoldos kadétlányok az élvonalban – kemény küzdelmek, szép sikerek a Ludovikában

cs3-szerkeszto

Dömsödi Dalmáék csoportelsőként jutottak a középdöntőbe

cs3-szerkeszto

Nem okozott gondot a román csapat a magyar válogatottnak, Dömsödi Dalma ismét betalált

cs3-szerkeszto

Fontos győzelemmel kezdett a magyar válogatott, a szentesi Dömsödi Dalma is betalált

cs3-szerkeszto

Február 7-én rajtol a tavaszi szezon a Csongrádi Tiszapart SE-nél

cs3-szerkeszto