Térség

Polgármesterek Klubját tartott Farkas Sándor Balástyán 

Csütörtök délután összegyűltek a Csongrád-Csanád vármegyei 3. számú országgyűlési egyéni választókerület településeinek polgármesterei, ahol megvitatták a következő évek fejlesztési lehetőségeit. A tanácskozáson részt vett Gyopáros Alpár, Magyar Falu Program kormánybiztosa is. 

A vendéglátó település, Balástya polgármestere köszöntötte a megjelent vezetőket, majd röviden bemutatta a községet. Ujvári László elmondta, hogy sok munka vár rájuk a következő 5 évben, amihez sok sikert kívánt kollégáinak. 

Farkas Sándor, a térség országgyűlési képviselője gratulált a megválasztott polgármestereknek, majd megköszönte az elmúlt évek munkáját a leköszönő településvezetőknek. Emléklapot kapott Zsótér Károly, Mindszent leköszöntő polgármestere, Pusztaszer volt vezetője, Máté Gábor és Dr. Kós György, Fábiánsebestyén volt polgármestere. 

Gyopáros Alpár a Magyar Falu Program lehetőségeiről és feltételeiről tájékoztatta az összegyűlteket, majd a polgármesterek megvitatták a települések helyzetét. 



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Kettős x-eléssel, tömeges választási jogsértésre buzdítva terjesztenek álhírt a tiszások

cs3-szerkeszto

A hungarikumok nyomában – fiatalok mérik össze tudásukat Ópusztaszeren

cs3-szerkeszto

Szabó István: Amikor külső nyomás ér bennünket, a magyarok mindig összefognak + GALÉRIA!

cs3-szerkeszto

Több útszakasz felújítását is bejelentette Szabó István + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Szarka Antal: megfúrták azt, hogy Szentesnek tiszás jelöltje legyen!

cs3-szerkeszto

Lezárult egy korszak: 28 év után búcsúzik a Parlamenttől Farkas Sándor

cs3-szerkeszto

Figyelmeztet a csengelei önkormányzat: a plakátok rongálása nem csíny, hanem jogsértés!

cs3-szerkeszto

Elhunyt Vincze László, térségünk egykori országgyűlési képviselője

cs3-szerkeszto

Szabó István: Magyarország energiabiztonsága nem képezheti vita tárgyát!

cs3-szerkeszto