Belföld

Könyvajánló: Évtizedeim a titkosszolgálatnál (Bálint László)

Az utóbbi idők minden bizonnyal legizgalmasabb memoárja Bálint László új könyve. Bálint László 1940-ben született Kisteleken hívő katolikus – a későbbi kommunista szóhasználat szerint: középosztálybeli vidéki klerikális-reakciós – családba. Gyermekkori álmának beteljesítésére huszonkilenc évesen látta elérkezettnek az időt: nyomozónak jelentkezett a Budapesti Rendőr-főkapitányságra. Fel is vették, ám az csak az eskütétel után derült ki, hogy a szolgálati helyéről a legkevésbé sem ő döntött, s a kiterjedt háttérellenőrzés ellenére is a Politikai Osztályra, a BRFK III/II-A Alosztályra osztották be kémelhárítónak…

Hogyan működött a Kádár-rendszerben az állambiztonsági szerv? Mit lehet tudni a belső viszonyairól, az állományról, a vezetőkről? Mi volt a feladatköre a hírszerzőknek, a kémelhárítóknak, a belső elhárítóknak? Miért volt mindig is jelentős eszköze a titkosszolgálatoknak a hálózat? Kik és hogyan küzdöttek Magyarországon a Moszad hírszerzői és hálózata ellen? Miért alakult úgy, hogy a rendszerváltozás után mindenki csak a korábbi belső elhárítást (az úgynevezett „III/III-at”) átkozta, az ügynökökre mutogatott, de a vezetők vagy például a hivatalos kapcsolatok felelősségéről senki sem beszélt? Létezik-e a rendszerváltás óta belső elhárítás, és mi a feladata? Hogyan mentették át magukat az állambiztonsági vezetők 1990-ben, és hogyan befolyásolták a politikai életet, a közéletet? S hogyan hatott a politika az állambiztonsági szerv, majd 1990-től a nemzetbiztonsági szolgálatok működésére?

Bálint László nem mindennapi életútjáról olvasva bepillantást nyerhetünk egy titokzatos világba, s közben rengeteg érdekes, közérdeklődésre számot tartó kérdésre is választ kaphatunk.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Dúró Dóra: Magyar Péter az összes rendszerváltás utáni miniszterelnököt alulmúlja

cs3-szerkeszto

Nagyot emelne a társasági adón a kormány? – megszólalt a Pénzügyminisztérium

cs3-szerkeszto

Eldőlt a következő dominó: újabb tiszás politikus távozását jelentették be

cs3-szerkeszto

Újabb váratlan lemondás a Tisza-kormány idején: távozik az országos vízügyi főigazgató

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: Magyar Péter brüsszeli elvárásra kiszolgáltatja a magyar gyerekeket a genderlobbinak

cs3-szerkeszto

Záborszky Péter: A vagyonadó végleg ki fogja nyírni a már haldokló magyar startup és közepes vállalkozói életet

cs3-szerkeszto

Ez gyors volt: Lemondott a Tisza-kormány energetikai államtitkára

cs3-szerkeszto

Megszavazta a Tisza: Eltörlik az LMBT-propaganda iskolai tilalmát

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: Újkommunista, radikális baloldali gazdasági kormányzás van ma Magyarországon + videó

cs3-szerkeszto