Szentes

„Hit, hivatás, szolgálat” – előadást tartottak a fegyvernemi védőszentekről Szentesen

A Magyar Honvédség II. Rákóczi Ferenc 14. Műszaki Ezred és a Szentesi Városi Könyvtár közös szervezésében tartottak ismeretterjesztő előadást Szentesen, ahol bemutatták a fegyvernemi védőszentek történetét és jelentőségét. Az eseményen Kálinger Roland alezredes, a Honvédelmi Minisztérium Tábori Lelkészi Szolgálat Katolikus Tábori Püspökségének kiemelt tábori lelkésze ismertette, mit is jelent szentként élni és helytállni a történelem viharaiban.

„A szentté válás mindig a hitből fakadó bátorság és önfeláldozás története” – hangsúlyozta előadásában az alezredes, aki részletesen beszélt arról is, hogyan alakult ki a katonaszentség fogalma, és miért tekintették a keresztény hagyományban példaképeknek azokat, akik életüket adták meggyőződésükért.

A jelenlévők megismerhették Szent Gellért püspök életútját is, aki nemcsak Csanád első püspökeként írta be magát a történelembe, hanem a mai napig a műszaki katonák védőszentjeként tisztelik.

Kálinger Roland alezredes előadása nem csupán történelmi ismereteket adott át: lelki üzenettel is gazdagította a hallgatóságot. Arra emlékeztetett, hogy a hit, a hivatás és a szolgálat szorosan összekapcsolódnak, és közösen őrzik meg az emberi méltóság, az önfeláldozás és a közösségért végzett munka értékeit.

.

Forrás, fotók: MH II. Rákóczi Ferenc 14. Műszaki Ezred



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Rákász Béla kemény szavakkal reagált a szentesi momentumos plakátkiállításra + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Miniszteri elismerő oklevelet kapott a szentesi Boros oktatója

cs3-szerkeszto

A gazdák védelme és a magyar érdekek kerültek középpontba a szentesi agrárfórumon

cs3-szerkeszto

Szénászky Zsolt: Szabó István ember az emberek között + VIDEÓK!

cs3-szerkeszto

A HMG diákjai ismét a laktanyában jártak

cs3-szerkeszto

Új pályázat jöhet a Tóth József Színház és Vigadó üzemeltetésére Szentesen

cs3-szerkeszto

Szentesen alapított új politikai erő váltaná le az Orbán-kormányt

cs3-szerkeszto

Óriási jobboldali siker: Szabó Istvánéknak alig másfél óra alatt összegyűlt a kellő számú aláírás

cs3-szerkeszto

Tiszává alakult a Momentum, a frakcióvezető kiverte a hisztit

cs3-szerkeszto