Belföld

Halálának évfordulóján Puskás Ferencre emlékezik az Aranycsapat Testület

Puskás Ferenc, a sporttörténelem egyik legnagyobb alakja, 2006. november 17-én ezen a napon hunyt el. Az Aranycsapat Testület kegyelettel emlékezik a Nemzet Sportolójára, az olimpiai arany- és világbajnoki ezüstérmes labdarúgóra – közölte az MTI-vel kedden az Aranycsapat Testület.

    Lomnici Zoltán, a testület elnöke közleményében hangsúlyozta, hogy Puskás Ferenc a sporttörténelem egyik legnagyobb alakja, akinek sikereit az egész világ elismerte és azok megbecsülést szereztek a magyarságnak.
    “Az Aranycsapat tagjaként olyan győzelmek részese volt, amelyeket azóta sem sikerült felülmúlni. Része volt abban, hogy a labdarúgás hazánk egyik legnépszerűbb sportága lett – fogalmazott Lomnici Zoltán. – Amikor több mint fél évtizeddel ezelőtt Buzánszky Jenő, az Aranycsapat utolsó élő tagjaként egy rendezvényen felkért az Aranycsapat emlékének ápolására, még nem tudhatta, hogy néhány hónap múlva követni fogja Puskás Ferencet és egymás mellett lelnek örök nyugalomra a Szent István Bazilika Altemplomában.”
    “Noha évtizedek teltek el az Aranycsapat fényes győzelmei óta, a sportszerető emberek évről évre megemlékeznek Puskás Ferencről és a válogatott többi tagjáról. Az Aranycsapat Testület mindent megtesz annak érdekében, hogy a győzelmek emléke eleven maradjon” – áll a közleményben.

MTI

Kiemelt kép: wikipédia



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Dúró Dóra: Magyar Péter az összes rendszerváltás utáni miniszterelnököt alulmúlja

cs3-szerkeszto

Nagyot emelne a társasági adón a kormány? – megszólalt a Pénzügyminisztérium

cs3-szerkeszto

Eldőlt a következő dominó: újabb tiszás politikus távozását jelentették be

cs3-szerkeszto

Újabb váratlan lemondás a Tisza-kormány idején: távozik az országos vízügyi főigazgató

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: Magyar Péter brüsszeli elvárásra kiszolgáltatja a magyar gyerekeket a genderlobbinak

cs3-szerkeszto

Záborszky Péter: A vagyonadó végleg ki fogja nyírni a már haldokló magyar startup és közepes vállalkozói életet

cs3-szerkeszto

Ez gyors volt: Lemondott a Tisza-kormány energetikai államtitkára

cs3-szerkeszto

Megszavazta a Tisza: Eltörlik az LMBT-propaganda iskolai tilalmát

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: Újkommunista, radikális baloldali gazdasági kormányzás van ma Magyarországon + videó

cs3-szerkeszto