Koronavírus Külföld

Megfertőződött Böjte Csaba ferences szerzetes

Koronavírussal fertőződött meg Böjte Csaba ferences szerzetes, az Erdélyben árvaházhálózatot működtető dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője – közölte közösségi oldalán maga a szerzetes.

    Mint írta, a hétfőn elvégzett teszt mutatta ki szervezetében a fertőzést. Ebből ő annyi érzékel, hogy sokat köhécsel, és fáradtnak érzi magát. Megjegyezte: nem mehet az emberek közé, nem tarthat szentmisét, de valószínűsítette, hogy nem is tudna egy órán át köhögés nélkül beszélni.
    “Imádkozzunk, – ahogy lehet, külön-külön – hogy béke legyen a testünkben, a családjainkban, a munkahelyeken, a népek, nemzetek között, e gyönyörű nagyvilágban! Imádkozzunk, hogy mi emberek békében tudjunk élni Teremtőnkkel, egymással, és e földön élő növényekkel, állatokkal, minden teremtménnyel! Karácsonyra a béke ünnepére készülünk, teremtsünk békét magunkban és világunkban!” – írta hétfői üzenetében Böjte Csaba.
    Már szombaton jelezte közösségi oldalán, hogy mintha álomkórban szenvedne, szinte egész nap alszik. Vasárnap pedig azt közölte, hogy nem mutathat be szentmisét, mert “a vírus szempontjából gyanús lett”.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Újabb merénylet Németországban – Autóval hajtott az emberek közé egy afgán férfi, sokan megsérültek + VIDEÓ!

cs3_szerk2

Tragédia Washingtonban: összeütközött egy utasszállító repülőgép és egy katonai helikopter

cs3_szerk2

Beiktatták Donald Trumpot, a 47. amerikai elnököt

cs3_szerk2

Izraelben bejelentették az Izrael és a Hamász közötti tűzszünetet és a túszalkut

cs3_szerk2

Hatalmas győzelemmel söpörte le az asztalról ellenfelét Orbán Viktor szövetségese

cs3_szerk2

Magyarország ismét kulcsszerepben: Budapestre szerveznék Vlagyimir Putyin és Donald Trump találkozóját

cs3_szerk2

A szólásszabadság helyreállítása érdekében felhagy tényellenőrző programjával a Meta + VIDEÓ!

cs3_szerk2

Emlékezés a 2004-es indiai-óceáni cunamira – 20 év távlatából

cs3_szerk2

Orbán Viktor: kilábalunk a háborúból

cs3_szerk2