Balástya

Balástya is részt vett Torda jubileumi ünnepségén

A Magyar Kultúra Napján nyitották meg a falu szerbiai testvértelepülésén a XX. Tordai Művelődési Napokat.

Január 22-én testvértelepülésünkön, a szerbiai Tordán a felújított kultúrotthon színháztermében tartották a XX. Tordai Művelődési Napok megnyitóját, amelyen részt vett Ujvári László polgármester és Juhász Jenő alpolgármester.

A rendezvény az elmúlt húsz évre visszatekintő fotókiállítással kezdődött, amit Sutus Áron, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség elnöke méltatott. Az ünnepi műsort Dobai János, Torda Helyi Közösségének elnöke és Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke nyitotta meg. A helybélieken kívül felléptek a magyarcsernyei, a magyarittabéi műkedvelők, valamint a Juhász zenekar, és a balástyai Balogh Kata énekelt. A rendezvénysorozat március közepéig tart, és a szervezők tartalmas műsorokkal várják a közönséget.

kistelekjaras.hu, Fotó: Helyi Televízió Torda



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Balástya jubilál: 25. Falunap és 75 év önállóság

75 éve vált önálló településsé Balástya

Ismét bevetésen: Sándorfalva és Balástya között kellett beavatkozniuk a tűzoltóknak

Súlyos balesetet okozott az autópályán, Balástya közelében, most vádat emeltek ellene + VIDEÓ!

Szörnyű tragédia: halálra gázolt egy embert a vonat szombaton

Balástyai óvodások jártak a Kisteleki Rendőrkapitányságon

Vádat emeltek egy futsaledzővel szemben, aki egy tizenéves játékost bántalmazott egy balástyai focimeccsen 

Ferenc pápáért is mondtak imát a balástyai bicajosok

Balástyán már félmilliós letelepedési támogatás jár a fiataloknak