„Az egyre mélyülő európai energiaválság közepette a Paks II projektet ellenző hazai balliberálisok mélyen hallgatnak. Meg is van minden okuk rá. A két új paksi...
A hódmezővásárhelyiek Péterének mindenről van véleménye. Szívesen meg is osztja. Elmondta, hogy végtelenül károsnak tartja, ha a piaci folyamatokba az állam – hatósági árak meghatározásával...
„Márki-Zay Péter a baloldal halványodó “üstököse” és Karácsony Gergely, a Gyurcsány Show lecserélt bábja nemcsak barátok, hanem ideológiai társak is. Azt is tudjuk, hogy kizárólag...
“Hogy mennyire tipikus!Budapesten pár százalékkal nyert a baloldal 19-ben, vidéken meg pár városban.A kormány adópolitikája minden önkormányzatra egyformán vonatkozik. Ehhez képest a mindenhez értő, mindent...
Alapvetés, hogy az Európai Bizottságban mindenki erényes, tisztakezű, lánglelkű demokrata. Minden egyéb feltételezést, gyanút visszautasítanak. Lassan egy éve derült ki, hogy az Európai Bizottság egyik...
„Az Európai Néppártnak most esett csak le, hogy nagy a baj… Kerítést akarnak brüsszeli pénzből az illegális migráció megállítására. Most pont azt követelik, ami miatt...
Az Unió illetékese nemrég ismertette a Green Deal, azaz Zöld Megállapodás című programot.Amivel van néhány probléma.Az Unió 27 tagállamából 27 ország mezőgazdái jelezték, velük ugyan...
Ha az ember megöregszik, egy-egy évforduló, ünnep kapcsán már sokféle emléket tud előszedegetni az emlékezete tarisznyájából. Egy régi-régi október 23-án olvastam egy cikket Albert Camus-től....